Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Bruno Senna úgy érzi, jó hírnevét támadták meg, mikor azt terjesztették róla, hogy a szponzorok fizették be a Forma-1-be. A brazil ezt határozottan cáfolja.
A háromszoros világbajnok unokaöccse 2010-ben debütálhat a sorozatban, a spanyol Campos Meta újonc istálló már hivatalosan is bejelentette, hogy a 26 éves pilóta lesz az egyik versenyzője. Senna családja a legendás rokon halála után tíz évig nem engedte, hogy a Forma-1-es autóba üljön, utána viszont azonnal tesztelni kezdett a Honda csapatánál. Sokáig úgy volt, hogy 2009-ben már be is ülhet a japán gyár egyik autójába, de 2008 végén az istálló az F1-ből való kiugrás mellett döntött. A jogutód BrawnGP pedig inkább a rutinos Rubens Barrichello mellett döntött.
Senna a GP2 sorozatban versenyzett tovább, most pedig lehetősége volt elindulni egy újonc csapatban, a sajtó azonban megszellőztette, hogy a tehetséges pilóta (akit a legendás nagybácsi még saját magánál is tehetségesebbnek tartott) pénzért vásárolta be magát a Forma-1-be. „Az én szerződésem nem a csapatszponzorációtól függött – mondta a pilóta. – A Campos istállóéi a leggyorsabban fejlődő autók. A szemből és oldalról elvégzett törésteszteken már túl vannak, ezek pedig a legfontosabbak.”
Az újonc istálló második pilótája még nincs hivatalosan megnevezve, de a vezetők legjobban a tapasztalt Pedro de la Rosát szeretnék elcsábítani McLarentől, aki jelenleg tesztpilóta a wokingiaknál. A pletykák szerint ugyanakkor lehetséges az is, hogy a Renault-tól elbocsátott, majd botrányt kirobbantó Nelson Piquet Jr. kap még egy lehetőséget a Forma-1-ben.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.