A küldöttséget a Gnassingbé Eyadéma tábornokról, az ország korábbi elnökéről elnevezett loméi repülőtéren Gilbert Houngbo miniszterelnök fogadta, de a kormány több további tagja is ott volt - a játékosok családtagjaival együtt - az érkezésnél. Mellettük több száz szurkoló is várakozott a futballistákra.
"Életem legkínosabb pillanata ez. Nagyon megrázott bennünket, ami történt. Nem vagyunk csalódottak, amiért a kormány hazarendelt minket. Azért döntött így, mert a veszély továbbra is fennáll" - nyilatkozott a csatár Emmanuel Adebayor.
A rajtaütésben - melynek elkövetését a Cabindai Enklávé Felszabadító Erői (FLEC) nevű szeparatista szervezet vállalta magára - a jármű helybéli sofőrje, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét, további nyolcan pedig különböző sérüléseket szenvedtek.
A terrorakció nyomán a togói vezetés visszarendelte a csapatot, ám a válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza, végül a miniszterelnök vasárnap újfent hazatérésre szólította fel a nemzeti együttest, s a döntés nyomatékosítására repülőgépet küldött a küldöttségért Cabindába. Togo hétfő este a ghánai együttes ellen kezdte volna meg szereplését az afrikai kontinenstornán.
Adebayor: "továbbra is fennáll a támadás veszélye"
Éjszaka hazatért Angolából a togói labdarúgó-válogatott, melynek buszát pénteken halálos áldozatokat is követelő fegyveres támadás érte az angolai-kongói határvidéken.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.