Szávay a harmadik fordulóig bírta

Szávay Ágnes vereséget szenvedett - három szettben, 2 óra 9 perc alatt - a spanyol Carla Suárez Navarrótol a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna harmadik fordulójában.

  • MTI MTI
Szávay a harmadik fordulóig bírta

A magyar játékos honlapja szerint pályafutásuk első összecsapása sorozatban nyolc brékkel kezdődött. Az "átkot" Suarez Navarro törte meg, majd Szávay 4:5-nél sem tudta hozni az adogatását, így 6:4-re a spanyol nyerte az első játszmát.

A Vasas játékosának a második szett elején sem ment a szerva - a rivális 2:0-ra elhúzott -, ám ezután "feltámadt", és nemsokára már nála volt az előny. A fordulópontot követően már nem vesztett gémet a szettben, és 6:3-ra hozta a második játszmát. 

A döntő szett szintén 2:0-ás spanyol előnnyel indult, majd az ellenfél kettős brékelőnybe került. Innen Szávay már nem tudott fordítani, így az előző körben az első helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztató Suarez Navarro jutott a nyolcaddöntőbe.

4,5 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, INDIAN WELLS
NŐK, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért):
Szávay Ágnes (magyar, 27.) - Carla Suarez Navarro (spanyol) 4:6 6:3 1:6
Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.