Megszüntették a nyomozást a magyar-szerb pólós verekedés ügyében

Megszüntette a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság, miután megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a magyar és a szerb vízilabda-válogatott januári, szegedi mérkőzésén.

  • MTI MTI
Megszüntették a nyomozást a magyar-szerb pólós verekedés ügyében

A nyomozás során a Szegedi Rendőrkapitányság számos tanút - köztük edzőt és játékost - hallgatott ki, valamint beszerezte az esetről készült felvételt is. Ennek alapján megállapították, hogy "a játékosok nem lépték túl a vízilabda sportág kereteit, így a garázdaság törvényi tényállási elemeit sem valósították meg". Ezek alapján a Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A hivatalból elrendelt vizsgálat azt követően kezdődött, hogy január 25-én verekedés tört ki a két nemzeti együttes barátságos meccsén, Szegeden. Akkor a találkozó második negyedében öten támadtak Kis Gáborra, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd mindkét válogatott játékosai bekapcsolódtak a verekedésbe. A két szövetségi kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udovicsics megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek az összecsapásnak.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.