Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Szávay Ágnes hétfőtől a 45. helyet foglalja el az aktuális tenisz-világranglistán, ám ha a sérüléssel bajlódó játékos a következő hetekben nem tud javítani, még lejjebb csúszhat.
"Sajnos az elhúzódó combsérülésem miatt nem tudtam megvédeni a tavalyi salakpályás idényben megszerzett pontjaimat, s emiatt estem vissza" - mondta Szávay, aki hosszú ideje nem volt ennyire alacsonyan a nemzetközi lajstromban.
A magyar teniszező tavaly a nyolcaddöntőben búcsúzott a Roland Garroson, egy hónappal később pedig megnyerte a budapesti tornát a Római Teniszakadémián, így lesz mit megvédenie a következő hetekben.
"A múlt héten sikerült teljes kivizsgálásokon résztvennem" - írta honlapján Szávay. "Sajnos még Estorilban elkaptam egy vírusos fertőzést a combsérülés mellett, ami legyengítette a szervezetemet. Szerencsére ezen a betegségen már kezdek túllenni. A lábammal voltam MRI vizsgálaton, ahol megállapították, hogy húzódásom van és a jövő hét elejéig pihenést javasoltak. Ma megyek Bécsbe, ahol fizioterápiás kezeléseken fogok részt venni a hét közepéig, majd mindenképpen elmegyünk Párizsba, ahol a WTA orvosai is meg fognak vizsgálni. Remélem, hogy fogok tudni játszani a Roland Garroson."
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.