szerző:
MTI

Újabb doppingvizsgálatot szeretne elvégeztetni a fehérorosz kalapácsvetők ügyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely nem fogadja el a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntését.

A CAS határozata szerint a pozitív mintát produkált atléták visszakapják a 2008-as pekingi olimpián szerzett ezüst- és bronzérmüket, s Pars Krisztián marad negyedik. Thomas Bach, a NOB alelnöke pénteken bejelentette, hogy a levett vér- és vizeletmintákat több mint nyolc évig tárolják úgy, hogy azokon bármikor elvégezhetőek a tesztek. „A bizonyítékok ezért a birtokunkban vannak” – fogalmazott a sportvezető. „Azt szeretnénk, ha a CAS döntését felülvizsgálnák, ezért megtesszük a technikailag szükséges lépéseket, s újabb tesztet végeztetünk el egy akkreditált laborban.” A CAS helyt adott a Pekingben második Vagyim Gyevjatovszkij és a harmadik Ivan Tyihon fellebbezésének, így az eredetileg negyedik Pars Krisztián nem lépett elő ezüstérmessé.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Az MTK perelte az Intert

Az MTK Budapest a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult azért, hogy kártérítést kapjon korábbi játékosát, Filkor Attilát 2006-ben szerződtető Internazionale együttesétől. A testület várhatóan két héten belül dönt az ügyben.

MTI Sport

Pars mégsem kapta meg az olimpiai ezüstérmet, marad negyedik

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott csütörtökön a fehéroroszok fellebbezésének a 2008-as pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjével kapcsolatban, így Pars Krisztián mégsem lép elő ezüstérmessé. A magyar atléta marad a finálé negyedik helyezettje

MTI Sport

Egykori játékosa 17,2 millió eurót fizet a Chelsea-nek

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntése értelmében Adrian Mutunak, a Fiorentina román válogatott labdarúgójának 17,2 millió eurós kártérítést kell fizetnie korábbi klubjának, az angol Chelsea-nek.

hvg.hu Sport

Pars olimpiai ezüstérme: a bíróság tovább húzza az ügyet

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön december 4-5-ről január 25-27-re napolta el a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyét, így Pars Krisztián csak ezután veheti át ezüstérmét.

Szijjártó az új magyar űrhajósról tárgyal holnap Moszkvában

Szijjártó az új magyar űrhajósról tárgyal holnap Moszkvában

Adventi mesenaptár – december 12.

Adventi mesenaptár – december 12.

Grandiózus klímavédelmi tervet jelentett be az Európai Bizottság elnöke

Grandiózus klímavédelmi tervet jelentett be az Európai Bizottság elnöke

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Megvan, ki lesz a főszereplője az új Reszkessetek, betörőknek

Megvan, ki lesz a főszereplője az új Reszkessetek, betörőknek

Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok

Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok