Szerb győzelem a németek ellen

Miroslav Klose kiállítása után felpörögtek a szerbek, és egy perccel később meg is szerezték a mérkőzés egyetlen gólját. A németek vereségével szorosan alakul a D csoport, még semmit sem lehet tudni.

  • hvg.hu hvg.hu
Szerb győzelem a németek ellen
ILLÉS BÉLA JEGYZETEI

Kiváncsi voltam, a németek meg tudják-e ismételni az ausztrálok ellen nyújtott remek teljesítményüket, de meg sem tudták közelíteni azt. Próbálkoztak ugyan, de az erőtlen és kevés volt ezzel a minden idegszálával a védelemre koncentráló szerb csapattal szemben. Akik viszont a mérkőzés egyetlen gólját a legjobbkor lőtték, szinte rögtön Miroslav Klose kiállítása után, ami kicsit meg is nyugtatta őket, így még inkább a biztonságra törekedhettek. Viszont egyáltalán nem értem ezeket a szerb védőket, Lukovicsot és Vidicset. Kétszer ugyanazt a buta hibát elkövetni, ezen a szinten kézzel beleütni a labdába, nem is tudom hova tenni. Ha ugyanis a németek belövik a jogosan megítélt tizenegyest, akkor nagyon könnyen máshogy alakulhatott volna a meccs. Ebben a szerb csapatban nem volt benne még egy gól. Ezzel az eredménnyel azonban izgalmasan alakul a D csoport. Tegyük fel, hogy az ausztrálokat minden csapat legyőzi, ebben az esetben a Ghána - Németország mérkőzés ki-ki meccs lesz, legalábbis a németek szempontjából. Nekik élet-halál kérdése a győzelem. Ráadásul ebben az esetben az is számít majd, ki mennyire győzte le az auszikat, ezen a téren viszont jól áll Joachim Löw együttese. Pontazonosság esetén ugyanis a jobb gólkülönbség dönt. A szerbek most kicsit páholyban érezhetik magukat, hiszen az utolsó csoportfordulóban ők játszanak Ausztráliával, és estére azzal is tisztában lesznek, hogy mennyivel kell győzniük. Röviden összegezve: a németeken van a legnagyobb nyomás.

 Az első félidő rengeteg apró szabálytalanságot hozott, a spanyol játékvezető pedig hat sárga lapot mutatott fel, ebből kettőt Miroslav Klose kapott. A tapasztalt csatár Dejan Sztojakovicsot buktatta hátulról, és bár az ítélet kicsit talán szigoró, de jogos. A támadó így már a 37. percben mehetett zuhanyozni.

A szerbek a lehető legjobban és leggyorsabban kihasználták az ölükbe hullott lehetőséget, hiszen mindössze egy perc kellett ahhoz, hogy gólra váltsák az emberelőnyt. Egy beadás után Nikola Zsigics magára húzott két német védőt, Manuel Neuer beragadt a kapuba, az üresen maradt Milan Jovanovics pedig közelről a kapu közepébe lőtt. 

A mérkőzés egyetlen gólja
MTI/AP

A Manchester United védőjének érthetetlen kezezése hatalmas lehetőséghez juttatta Joachim Löw együttesét, de Lukas Podolski rosszul helyezett tizenegyesét kivédte Vladimir Sztojkovics. A szerb csapat ugyanakkor kontrából többször is növelhette volna előnyét. A hajrában már hiába támadtak három csatárral a németek, érezhetően elfáradtak és már nem tudtak egyenlíteni.

A fordulást követően magasabb fokozatba kapcsoltak az egyenlítésre hajtó németek, és hibába hajtották az ellenfél védelmét. Nemanja Vidics ugyanazt a hibát követte el, mint a Ghána elleni meccsen Alekszandr Lukovics, azzal a különbséggel, hogy neki nem kellett ezért kiállnia.

XIX. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA, 2010

D CSOPORT, 2. FORDULÓ:

NÉMETORSZÁG - SZERBIA 0-1 (0-1)

Port Elizabeth, Nelson Mandela Stadion V.: Alberto Undiano (spanyol)

NÉMETORSZÁG: Neuer - Lahm, Mertesacker, Friedrich, Badstuber (Gómez 77.) - Müller (Marin 70.), Özil (Cacau 70.), Schweinsteiger, Khedira - Klose, Podolski Szövetségi kapitány: Joachim Löw

SZERBIA: Sztojkovics - Ivanovics, Szubotics, Vidics, Kolarov - Kraszics, Sztankovics, Kuzmanovics (Petrovics 75.), Jovanovics (Lazovics 79.), Ninkovics (Kacsar 70.) - Zsigics Szövetségi kapitány: Radomir Antics

Gólszerző: Jovanovics (38.)