Svájc és Chile egyaránt 1-0-ra nyert a nyitófordulóban, s egy újabb siker akár a nyolcaddöntős folytatás lehetőségét is jelentheti a két csapat számára. Az Ottmar Hitzfeld irányította európai gárda talán az első kör legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy megverte az Eb-címvédő spanyolokat, de a német szakember úgy véli: a Chile elleni összecsapás sokkal keményebb feladat lesz."Higgadtan kell játszanunk és nem szabad lehetőségeket adnunk a riválisnak. Ha elvesztjük a fejünket, akkor nincs esélyünk" - fogalmazott a szakember. A Honduras elleni meccsen 48 év után első vb-sikerét arató dél-amerikaiak szintén óvatosan készülnek a találkozóra."Nagyon kell figyelnünk, hiszen a spanyolok ellen alig volt a svájciaknál a labda, mégis ők nyertek. Sokat kell mozognunk, hogy feltörjük a védelmüket, amely nagyon zártnak tűnik" - mondta a védő Gary Medel. Az előzetesen a vb egyik favoritjának kikiáltott, s vereségével sokaknak nagy csalódást okozott spanyol válogatott mindenképpen javítani akar Honduras ellen, a célja egyértelműen a három pont begyűjtése.Ennek elérésében nagy segítséget jelenthet Fernando Torres, aki az első meccsen még csak csereként, most azonban várhatóan már kezdőként lép pályára. A Liverpool 26 éves támadója bízik abban, hogy a rossz kezdés után jó lesz a folytatás."Megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük, ez volt a vereség kulcsa. Reméljük, ez még egyszer nem történik meg, az már elég furcsa lenne. A legfontosabb, hogy türelemesek legyünk, és ne essünk pánikba, ha nem találunk be a kapuba" - mondta Torres.
Vébé: győztesek és vesztesek csatája a H csoportban
Az első forduló két győztese, Svájc és Chile, valamint két vesztese, Spanyolország és Honduras csap össze egymással hétfőn a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság H csoportjának második körében.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.