szerző:
MTI

Az elképzelés nélküli játszó francia válogatott ma könnyen búcsúzhat a focivébétől, és megismétlődhet a 2002-es szégyen, amikor vicc és karikatúra is született a leszereplő csapatról.

Raymond Domenech egy ponttal szerénykedő együttesét a csoport élén 4-4 ponttal álló Uruguay és Mexikó egy "békés" döntetlennel kiejtheti. A franciák egyetlen reménye az lehet, hogy a dél-amerikai és a közép-amerikai együttes sem szeretne a második helyen zárni a kvartettben - mert az szinte biztosan azt jelentené, hogy a nyolcaddöntőben Diego Maradona argentin seregével találnák szembe magukat -, s ezért győzelemre törekszenek majd.

A legutóbb ezüstérmes francia csapat eddigi teljesítményét, s a második meccs óta tapasztalható botránysorozatot nézve ugyanakkor a lelkes és szintén egypontos hazaiak elleni győzelem is erősen kérdésesnek tűnik. A gallok az Uruguay (0-0) és Mexikó (0-2) elleni 180 percet valamire való helyzet nélkül játszották végig, támadójátékuk kilátástalan volt mindkét meccsen, s a válogatottban tulajdonképpen egyetlen olyan játékos sem akadt, akire építeni lehetne.

A Mexikótól elszenvedett vereség után ráadásul teljes káosz lett úrrá a csapaton belül: a meccs szünetében Domenechet szidalmazó küldő Nicolas Anelkát a nemzeti szövetség nyomására hazaküldték, vasárnap a játékosok válaszul nem voltak hajlandóak edzeni, a csapatkapitány Evra kis híján összeverekedett az erőnléti trénerrel, a csapatigazgató pedig az események hatására lemondott a posztjáról.

TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEK, A CSOPORT

Uruguay és Mexikó meccsén bármelyik csapat győz, az első helyen jut tovább a csoportból.

 

Ha a két latin-amerikai csapat döntetlent játszik egymással, mindketten továbbmennek a nyolcaddöntőbe, első helyen Uruguay, második helyen Mexikó.

 

Ha azonban valamelyik csapat kikap, akkor egyben ki is eshet, a francia válogatott pedig egy Dél-Afrika feletti diadallal szintén továbbjuthat.

"Ennek a csapatnak már nincsen vezetője, nincs pilótája a gépünknek" - mondta a válogatottról a már visszavonult világ- és Európa-bajnok hátvéd, Bixente Lizarazu a francia televízióban. Mexikó és Uruguay természetesen nem foglalkozik Franciaország bajaival, a játékosok a saját meccsükre koncentrálnak.

"Természetesen győzni akarunk, minden meccsen a legjobbra törekszünk, s a célunk most is a három pont megszerzése" - nyilatkozta a mexikói együttes fiatal tehetsége, a franciák ellen büntetőt kiharcoló Pablo Barrera, aki vélhetőleg ezúttal kezdőként lép majd pályára a sérült Carlos Vela helyén.

Uruguayi oldalon nem a győzelemre helyezik elsősorban a hangsúlyt a nyilatkozatok alapján, ami nem véletlen, hiszen döntetlennel a tornára csak pótselejtező után kijutott dél-amerikaiak zárnák első helyen a csoportot. "Mexikó nagyon jó csapat, de megvannak az eszközeink, hogy ellehetetlenítsük a játékukat - mondta Diego Godin, a csapat hátvédje. - Eddig egyetlen gólt sem kaptunk, s a célunk, hogy ez Mexikó ellen se változzon, márpedig ha így lesz, akkor nagyon jó helyzetben leszünk a folytatásra."

A meccsen Mexikó biztosan a legjobbjaival áll fel, az uruguayiaknál azonban könnyen elképzelhető, hogy a tornán szereplő sztárjátékosok közül talán eddig a legmeggyőzőbben teljesítő Diego Forlant pihenteti majd Oscar Tabarez szövetségi kapitány. A Mexikó-Uruguay találkozót Kassai Viktor vezeti majd, aki korábban a Brazília-Koreai NDK meccset hiba nélkül dirigálta végig.

KÍSÉRT A 2002-ES VILÁGBAJNOKSÁG

A 2002-es világbajnokságon a francia válogatott világbajnokként szégyenszemre még a csoportjából sem jutott tovább, sőt, utolsóként végzett egyetlen szerzett ponttal, rúgott gól nélkül. Akkor az alábbi karikatúra és vicc terjedt el.

 

"Zinedine Zidane a 2002-es világbajnokságról hazatérve, otthon nem mer kimenni a utcára. Végül úgy dönt, álruhában mégis megpróbálja. Szerzetesnek öltözik az amúgy is papos frizurája miatt. Az első szembejövő, egy öreg néni rögtön ráköszön: - Szia Zizou!

Pánikszerűen hazaszalad, kilihegi magát, majd úgy dönt, lefürdik, átöltözik. Szakállat ragaszt, lepedőbe tekeri magát, és arab emírként kisurran megint az utcára. A néni még mindig ott álldogál és megint ráköszön: - Szia Zizou!

Zidane majd' elájul. Hazamegy, megint lefürdik és átoltözik, ezúttal már ki is sminkeli magát, behidrogénezi a haját, a felesége ruhájába öltözik be, zoknikat dug a mellkasához, és egy retiküllel a kezében transzvesztitaként megint kilibben az utcára. Néni már messziről integet:
- Zizou, szia Zizou!
- Honnan tetszik megismerni folyton?
- Ne szórakozz öreg! Én vagyok az, Barthez!"

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Sport

Botrány Franciaországban a fociválogatott szereplése miatt

A francia válogatott hétvégi viselkedése a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon egy mélyre süllyedt ország szimbóluma, és a pénz mindenható hatalmának veszélyeire figyelmeztet - vélte hétfőn több francia politikus és szakszervezeti vezető.

hvg.hu Sport

"Van, amikor még a hátadról is bepattan a labda"

Spanyolország a Svájc elleni világbajnoki botlás után összeszedte magát és magabiztos győzelmet aratott. Igaz, Illés Béla, a hvg.hu szakértője szerint arathatott volna magabiztosabbat is.

Fának rohant egy busz Borsodban, 10-en megsérültek

Fának rohant egy busz Borsodban, 10-en megsérültek

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Össztűz zúdult a háborús bűnösökkel barátkozó új Nobel-díjas íróra

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Beindult a NASA Marsra kiküldött robotvakondja

Hétfőn újra nyílik a New York-i Modern Művészetek Múzeuma

Hétfőn újra nyílik a New York-i Modern Művészetek Múzeuma

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot