Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kimi Räikkönen már többször is hangoztatta, hogy nem érdekli a Forma-1, ennek ellenére a Belga Nagydíj után felvette a kapcsolatot a Renault csapatával a visszatérés érdekében.
Az Autosport információi szerint a finnek 2007-es Forma-1-es világbajnoka az augusztus végi Belga Nagydíj után menedzsmentjén keresztül kapcsolatba lépett a Renault csapatával, mely az idei szezonban várakozáson felül teljesít.
A francia istálló remek teljesítményt nyújtott Spa-Francorchamps-ban: a lengyel Robert Kubica a harmadik, az orosz Vitalij Petrov a kilencedik helyre hozta be az autót. Räikkönen többször is hangsúlyozta, hogy csak akkor térne vissza a Forma-1-be, ha gyors, megbízható, azaz világbajnok-esélyes autót kapna maga alá.
A Renault azonban nem siet a tárgyalásokkal. „Räikkönen valóban rajta van a radarunkon, mert felvette velünk a kapcsolatot” – mondta Éric Boullier csapatfőnök. A finn megjelenésével elsősorban az orosz Vitalij Petrov helye ingott meg, akiben ugyan továbbra is bíznak, de bizonyítania kell.
„Nincs annyira messze attól, hogy inkább őt válasszuk – tette hozzá Boullier. – Nyilván nem könnyű minden hétvégét hiba nélkül végigautóznia, de erre kell koncentrálnia.” Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy egyelőre Petrov a kapu, aki révén a francia istálló és a mögötte álló gyár Oroszország fel nyithat, tehát maradásának gazdasági okai is vannak.
„A Petrov-Räikkönen csere stratégiai váltást jelentene a csapat szempontjából. Ez már nem személyiség vagy világbajnoki cím kérdése. De tény az is, hogy másképp dolgozol egy támogatásra szoruló újonccal, mint két tapasztalt pilótával.”
„El kell gondolkoznunk a dolgon. Vitalij élvez elsőbbséget, meglátjuk, hogyan fejlődik. Ha elégedettek leszünk vele, mindenképpen megtartjuk. Ez az elsődleges opció.” Boullier hozzátette, hogy már a 2010-es szezon végén nyilvánosságra hozzák a 2011-es pilótáik névsorát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.