Sérülések után Ronaldo megint játszott

A fizikális gondok miatt több hónapot kihagyó Ronaldo ismét játszott klubcsapatában, a Corinthiansban.

  • MTI MTI
Sérülések után Ronaldo megint játszott

A 34 éves, kétszeres világbajnok brazil csatárt két alkalommal - a beszámolók szerint nem egyértelmű helyzetben - lesen állították meg, így két góltól is megfosztották a Guarani elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen, melyen szabályos körülmények között egyik csapat sem talált a kapuba.

A harmadik helyen álló Corinthans a 0-0 ellenére tartja a lépést az éllovas Cruzeiróval, 30 forduló után csupán négy pont a hátránya az ezúttal vesztes listavezetővel szemben. A második helyen a Fluminense áll.

Az aranylabdás Ronaldo - aki korábban is többször kényszerült pihenőre sérülései és súlyfölöslege miatt - mindössze a negyedik mérkőzését játszotta a mostani bajnokságban.

 

 

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.