Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Szerdán újabb neves labdarúgó, Mark van Bommel dőlt ki a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő holland válogatott keretéből.
Az AC Milan védekező középpályása alapembernek számít a világbajnoki ezüstérmes csapatban, ám apósának, Bert van Marwijk szövetségi kapitánynak ezúttal le kell mondania róla, miután szerdára kiderült, hogy combsérülése biztosan nem jön rendbe a pénteki, budapesti mérkőzésre. A holland szövetség közlése szerint, van rá remény, hogy van Bommel a keddi, amszterdami mérkőzésen pályára léphet.
A holland csapatot komoly sérüléshullám sújtja, van Bommel mellett Maarten Stekelenburg, Arjen Robben, Theo Janssen, Klas-Jan Huntelaar és Hedwiges Maduro sem állhat a kapitány rendelkezésére. Helyükre Luuk de Jong, Ruud van Nistelrooy, Jeremain Lens és Stijn Schaars került a keretbe. A két csapat pénteken a Puskás Ferenc Stadionban 20:30 órától csap össze egymással, majd négy nappal később Amszterdam is megmérkőznek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.