szerző:
MTI

Szívesen visszatérne a Liverpool labdarúgócsapatához Rafael Benítez.

A spanyol tréner kellemes emlékeket őriz angliai tevékenységéről, ezért is fogalmazott úgy a Sky Sportsnak nyilatkozva, hogy újra kipróbálná magát korábbi állomáshelyén. "Soha nem tudhatjuk, mit tartogat számunkra a jövő, ráadásul Kenny (Dalglish) jó munkát végez az együttesnél, mindenesetre örülnék, ha egyszer visszatérhetnék. Vegyük úgy, hogy ez egy álmom." 

Benítez 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal, melyet az elmúlt idény végén hagyott el, annak nyomán, hogy nem sikerült BL-szereplést érő helyen végezni a bajnokságban. A jelenlegi szezont a BL-címvédő Internazionale kispadján kezdte meg, de decemberben menesztették. Az ötvenéves edző - amint azt az interjúban elmondta -  két kivétellel más angol felkérést is elfogadna. 

"A Liverpool szurkolói tisztában vannak azzal, hogy melyik az a két klub, amelyiknek az irányítását nem venném át. Úgy vélem egyébként, hogy ezektől, melyeknek a nevét most nem említem, nem is fognak keresni" - utalt a Manchester Unitedre és a városi rivális Evertonra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Sorozatban térnek vissza a Grease iskolájába

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Leváltották a polgármestert, akit azzal vádolnak, hogy EU-pénzből épített magának vadászházat

Tízből hét fiatalnak nehezen megy az elköltözés a szülői házból

Tízből hét fiatalnak nehezen megy az elköltözés a szülői házból

Megint drónok miatt kellett lezárni Ferihegyet

Megint drónok miatt kellett lezárni Ferihegyet

Fellökték az utcán Wittinghoff Tamás 90 éves apját

Fellökték az utcán Wittinghoff Tamás 90 éves apját

Megérkezett a teljesen új Toyota Yaris

Megérkezett a teljesen új Toyota Yaris