„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A hétvégi Török Nagydíj második körében összeütközött egymással Michael Schumacher és Vitalij Petrov. A hétszeres világbajnok német pilóta elismerte: az ő hibája volt.
Michael Schumacher elismerte hibáját a Török Nagydíjon a Vitalij Petrovval történt ütközés miatt, illetve hogy emiatt csúszott le a pontszerzésről. A Mercedes GP német pilótája ugyanis csak a 12., a Reanult orosz versenyzője a 8. helyen végzett.
A második körben a két pilóta autója összeért, így a németnek ki kellett mennie a boxba elülső szárnycserére. Ez átírta a csapat versenystratégiáját. „Sok harc és akció tarkította a versenyemet, ennek örültem. Összességében mégsem vagyok elégedett, és felelősnek érzem magam az eredményért” – mondta Schumacher a verseny után.
„A Petrovval való incidensem átírta a versenyemet. Bár nagyon közel volt hozzám, meglepődtem, mikor összeakadtunk, és javarészt elmondhatom, hogy ez az én hibám volt.” A német pilóta szerint viszont csapattársa, Nico Rosberg ötödik helye jól bizonyítja, hogy a Mercedes GP folyamatosan fejlődik.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.