50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Hetvenhét éves korában elhunyt Tomislav Ivic, a horvátok legendás futballedzője - jelentette be szombaton a helyi szövetség.
Sajtóértesülések szerint a szakember cukor- és szívbetegségben szenvedett.
Ivic szövetségi kapitányként az egykori Jugoszlávia, valamint Horvátország, Irán és az Egyesült Arab Emírségek válogatottját irányította, 1967 és 2004 között pedig 14 ország 20 klubjánál tevékenykedett. Egyesületi edzőként nyolc bajnoki címet szerzett csapataival, többek között a Hajduk Splittel, az Ajax Amsterdammal, az FC Portóval és a Panathinaikosszal.
Az olasz La Gazzetta dello Sport című újság 2007-ben minden idők legeredményesebb futballtrénerének választotta.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.