szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Real Madrid labdarúgócsapata Cristiano Ronaldo mesterhármasával legyőzte a mexikói Chivas Guadalajarát a közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban, San Diegóban megrendezett felkészülési mérkőzésen.

Cristiano Ronaldo
AP

A 2007-ben aranylabdát nyert portugál válogatott szélső kilenc perc alatt talált három alkalommal - egyszer büntetőből - az ellenfél hálójába, s a találkozó után azt mondta: "Jól játszottunk, de még ennél is jobbak leszünk."

José Mourinho, a királyi gárda vezetőedzője az összecsapást követően azt nyilatkozta, a nyári edzőtáborozás megkezdése óta nagyon jól dolgoznak a játékosok, s bár nem a teljes csapattal utaztak az Egyesült Államokba, a pályára lépők teljesítményével elégedett volt.

A Real Madrid a mérkőzésen 23-szor lőtt kapura, ebből 12-szer el is találta azt, míg a Chivas 12 próbálkozásából egy sem ment kapura.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Sport

Megválik Kakától a Real Madrid

Spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid a nyári átigazolási szezonban megválik Kakától, az együttes aranylabdás brazil labdarúgójától.

MTI Sport

A Barcelona és a Madrid is várja Neymart

Spanyol lapértesülés szerint folytatódik a versenyfutás a Real Madrid és az FC Barcelona között a Santos ifjú labdarúgó-tehetsége, Neymar megszerzéséért.

MTI Sport

Zidane a jövő héten kezd a Real Madridban

Zinedine Zidane a jövő héten kezdi meg munkáját a Real Madrid új sportigazgatójaként. A játékosként világbajnok francia futballista az elmúlt szezon végén távozó Jorge Valdano posztját veszi majd át.