Lefutotta a maratont, megebédelt, majd szült egy gyereket

Pár órával maratoni futás után szült egy nő az Egyesült Államokban.

  • MTI MTI
Lefutotta a maratont, megebédelt, majd szült egy gyereket

A 27 éves Amber Miller 8 hónapos terhesen vágott neki a chicagói maratoninak, és nem hitte volna, hogy célba ér, mivel eredetileg úgy tervezte, hogy csak a táv felét teljesíti.

Kétmérföldenként tempót váltott: futás után gyalogolt, majd ismét szaladt. Végül annyira jól érezte magát a 21. kilométer után is, hogy végigcsinálta a 42-t, majd megebédelt férjével, de sziesztára már nem volt idő, mert kezdődtek a fájások, este pedig 4 tagúvá bővült az asszony családja: a második gyermekét hozta világra. Ő és a baba is egészséges.

Orvosai egyébként előzetesen nem beszélték le a kismamát a maratoni futásról. Miller immáron nyolcadszor vett részt maratonin, az egyik alkalmával szintén várandós volt, de nem "ennyire". Ideje most 6 óra 25 perc volt, ez eddigi legrosszabb eredménye - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.