Gyér az érdeklődés a lengyel-magyar meccs iránt

Csupán hétezer jegyet sikerült eladni 12 óráig a kedd esti, poznani Lengyelország-Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre - közölte Agnieszka Olejkowska, a lengyel szövetség (PZPN) szóvivője.

  • MTI MTI
Gyér az érdeklődés a lengyel-magyar meccs iránt

Egy évvel ezelőtt az Elefántcsontparttal szembeni barátságos találkozón 42 ezer szurkoló foglalt helyet a poznani városi stadion zsúfolásig megtelt lelátóin. Minden jel szerint azonban a hazai válogatottnak az utolsó idei összecsapásán a nézők félig sem töltik meg az arénát.

Ennek valószínűleg fő oka a jegyek drágasága: míg egy évvel ezelőtt - a hivatalosan két hónappal korábban átadott stadionban - 20-60 zlotyba (1400-4200 forint) kerültek a belépőjegyek, most 40-120 zlotyt (2800-8400 forint) kérnek értük. A kevés érdeklődő is a legolcsóbb, kapuk mögötti helyekre váltott jegyet.

A szurkolók csalódottak amiatt is, hogy a PZPN döntése értelmében lekerült a válogatott játékosok mezéről a lengyel címerben látható koronás sas. A wroclawi stadionban a nemzeti együttes edzése alatt kifeszítettek egy transzparenst a következő szöveggel: "A hagyomány kötelez - az új meznek senki se drukkol". Múlt pénteken az olaszok elleni barátságos mérkőzésen, melyen már a sas nélküli mezben játszott a lengyel csapat, pedig kórusban skandálták: "Hol a sas?".

A találkozót az m2 élőben közvetíti, a műsor 20:15 órakor kezdődik.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.