Meghalt Vaszilij Alekszejev orosz súlyemelő-legenda

Hatvankilenc éves korában pénteken elhunyt Vaszilij Alekszejev, az oroszok legendás ólomsúlyú súlyemelője, aki szovjet színekben két olimpiai és nyolc világbajnoki címet szerzett, továbbá nyolcvan világcsúcsot állított fel.

  • MTI MTI
Meghalt Vaszilij Alekszejev orosz súlyemelő-legenda

"A Szovjetunió sportjának legendás alakja volt. 1972-ben elért 645 kilós összetett világrekordja a mai napig él, és nem is fogják megdönteni, miután a három fogásnemes küzdelem már a múlté" - írta róla honlapján az Orosz Súlyemelő Szövetség. Akkoriban a szakítás és a lökés mellett nyomásban is versenyeztek az emelők.

Alekszejev, aki januárban lett volna 70 esztendős, régóta bajlódott a szívével, s már akkor nagyon súlyos állapotban volt, amikor a közelmúltban beutalták egy németországi kórházba.

A sportember, aki fénykorában több mint 160 kilós volt, 1972-ben Münchenben nyerte első ötkarikás aranyérmét, majd négy évvel később, Montrealban is a csúcsra ért. Visszavonulása után edzősködött, vezette az orosz válogatottat is.