Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Akárcsak Ukrajnában, a társrendező Lengyelországban is "elszálltak" a szállodai szobák árai a jövő júniusi labdarúgó Európa-bajnokság idejére – állapította meg a francia hírügynökség tudósítója.
Az észak-lengyelországi Gdanskban egy nagy francia szállodalánc középkategóriájú hoteljében júniusra napi 276 euróra emelkedett a szoba ára az áltagos hétköznapra történt foglalás 58-75 eurójával szemben.
Varsóban egy háromcsillagos szálloda szobaára a novemberi 74 euróról júniusra 186 euróra emelkedett a foglalásokra szakosodott portálok szerint.
A legtöbb felső kategóriájú létesítménybe nem lehet szobát foglalni, mert az európai szövetségnek vagy a résztvevő csapatoknak tartják fent a helyet, így az áraikat még nem tették közzé.
A Gazeta Wyborcza című napilap szerint a luxushotelekben tízszeresére nőttek az árak.
"Ha a szállodások túlzásba viszik az áraikat, könnyen üresen maradhatnak a szobáik” – mondta Jan Korsak, a Lengyel Idegenforgalmi Kamara elnöke.
Korsak szerint Lengyelország teljesíti az UEFA által az elszállásolás terén megszabott feltételeket, főként a felső kategóriájú létesítmények területén.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.