szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Két hónapon át nem sikerült megegyezni a pénzről, karácsonyra azonban minden elsimult, és a kényszerű csúszás után elindulhat az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) 2011/2012-es szezonja. Mi várható? A hvg.hu elemzett, amihez segítségül hívta Hanga Ádámot, a legjobb, jelenleg Spanyolországban légióskodó magyar kosarast is.

Mi fontosabb, a játék vagy a pénz? Majdnem kosárlabda nélkül maradtak az NBA-rajongók, ugyanis a 2011/2012-es szezon kezdete előtt minden arról szólt, lesz-e egyáltalán új idény vagy sem. Mivel öt év után lejárt a liga és a játékosok közötti Kollektív Pénzügyi Szerződés (CBA), meg kellett újítani. A liga tulajdonosai szerint viszont az eddigi rendszer már nem volt fenntartható, mivel a csapatok 300 millió dolláros veszteséget halmoztak fel. Ez volt a baj forrása.
 
A felek ugyanis sokáig nem tudtak megegyezni arról, hogyan osszák el egymás között a bevételeket úgy, hogy mindenki jól járjon, így a november elsejére tervezet rajt elmaradt. Végül a felek engedtek, és december 8-án csak sikerült tető alá hozni azt az új szerződést, azonban a szezon így is két hónapot csúszott, és a szokásos 82 meccses alapszakasz 66 meccsesre olvadt. A drukkerek viszont még így is jobban jártak, mint 1998/1999-ben, az utolsó CBA-vita idején, amikor csak 50 mérkőzést rendeztek.

Véget ért a huzavona
©

Az elhúzódó bérvita idején a bajnokság legjobb játékosai - Kobe Bryant, LeBron James, Dwyane Wade és Carmelo Anthony - világkörüli turnéra mentek, sokan viszont – leginkább a kisebb keresetűek – új csapat után néztek, zömmel Európában. Még az egyik legnagyobb sztárt, Bryantet is szóba hozták az olasz Virtus Bolognával. Összesen 91 játékos igazolt el más bajnokságba, szerződésük szerint viszont a lockout után visszatérhettek Amerikába. A visszaáramlás a megegyezés híre után rögtön meg is kezdődött.

Legendák visszavonulása. Lassan végleg kikopnak az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságból a régi, legendás korszak utolsó szemtanúi. Most egy edzőikonnal lett szegényebb az NBA, az előző szezon végén ugyanis visszavonult Phil Jackson, a bajnokság történetének valaha volt legsikeresebb edzője, akit játékosai filozófiája, habitusa és szokatlan edzésmódszerei miatt csak Zen Mesternek neveztek.
 
A 66 éves szakember pályafutása során összesen 11 bajnoki címet szerzett csapataival, a legendás Michael Jordan vezette Chicago Bullsszal (1991, 1992, 1993, 1996, 1997, 1998) és Kobe Bryanttel felálló a Los Angeles Lakersszel (2000, 2001, 2002, 2009, 2010). 22 éves edzői múlttal olyan az amerikai kosárlabdában, mint Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere az angol futballban.

Kobe Bryant (balra) és Phil Jackson eszmét cserélnek. Nem lesz többé ilyen.
©

Az új idényben a Cleveland Cavaliers egykori trénere, a 2009-ben az Év Edzőjének választott Mike Brown követte a kispadon, akinek az lenne a feladata, hogy újra összefogja azt a Lakerst, amelyben még ott játszik ugyan a csuklósérüléssel bajlódó Kobe Bryant és Pau Gasol, de Lamar Odom nyáron elhagyta a csapatot. A sokáig a nyugati konferencia egyik fő esélyesének tartott Lakers ráadásul a rájátszás elődöntőjében simán elbukott, 4-0-ás vereséget szenvedett a későbbi bajnok Dallas Maverickstól.

„Új az edző, a sztárok pedig egy évvel idősebbek lettek, így már messze nem akkora esélyesként vágnak neki a szezonnak, mint az utóbbi esztendőkben - mondta a hvg.hu-nak Hanga Ádám, a spanyol Básquet Manresa magyar kosarasa. - Távozott a legjobb Hatodik Ember (Odom), ez hatalmas veszteség az aranysárga-liláknak. Viszont ott van a stábban az európai edzőlegenda, Ettore Messina, így ott sem lesz hiány magas fokú szakmai tudásból. Szerintem esetleg egy főcsoportdöntőt megcsíphetnek, de azért is nehéz tippelni, mert még akár nagyobb volumenű változtatások is lehetnek a keretben.”
 
Ugyancsak nyáron jelentette be visszavonulását két egykori centeróriás, Shaquille O’Neal, és a kínai Jao Ming. A 215 centi magas Shaq 19 szezont húzott le az NBA-ben, négy bajnoki címet szerzett a Lakersszel. Az utolsó évet a Boston Celtics csapatában töltötte, de már csak 39 meccsen játszott a szezonban. A 229 centi magas Jao Ming nyolc szezon után intett búcsút Houston városának, komoly boka- és lábfejsérülései miatt már csak öt meccsen lépett pályára az előző szezonban, és úgy látta, így nincs értelme a folytatásnak.

Shaquille O'Neal (balra) és Kobe Bryant. Négy bajnoki gyűrűt nyertek egy csapatban
©

Átalakuló erőviszonyok. „A 2011 - 2012-es szezon előtt nehezebb esélyt latolgatni, mint bármikor korábban, hiszen a lockout és az azt követő elképesztően rövid átigazolási, illetve edzőtábori időszak alaposan megkeverte a kártyákat – fogalmazott a 22 éves Hanga, akit nyáron draftolt a San Antonio Spurs. - Még most is sok minden képlékeny.”

Mivel korábban már majdnem odaadták Odomot és Gasolt Chris Paulért, amit végül a liga állított le, Hanga szerint picit kicsúsztak a dolgok a kezükből. Viszont érezhetően új hatalom van születőben Los Angelesben, de az már nem a Lakers, melytől a két szezon között kulcsfigurák távoztak, sokkal inkább a Chris Paul-al, Chauncey Billups-szal és Caron Butler-el megerősödött Clippers, melynél ott van a tavalyi év újonca, Blake Griffin és a szintén látványosan játszó DeAndre Jordan is.

„A Dallas, mint címvédő alapos vérátömlesztésen ment keresztül, ez akár nagyon balul is elsülhet, de ők ezzel az átalakított kerettel is ott lehetnek újra. A Lakers már vesztett fényéből, de amíg ott van Bryant, Gasol és Bynum, leírni azért nem lehet őket. Az Oklahoma City Thundernél látszólag töretlen a fejlődés, de az irányító poszton kérdéses, hogy Russell Westbrook játékintelligenciájával képes-e bajnoki címre kormányozni az egyébként tehetséges társaságot.”

És ilyen sem: Lamar Odom (balra) és Kobe Bryant edzésen
©

Hanga elmondta, hogy nincs olyan csapat, melynek kifejezetten szurkolna, de a Spurs eredményeit most már külön figyelni fogja, mely ebben az összetételben az utolsó esélyét ragadhatja meg. „Az időeltolódás miatt nehéz nézni a meccseiket, de lett egy plusz szurkolójuk Katalóniában, ez biztos. Ha egészséges marad a Tim Duncan, Tony Parker, Manu Ginobili hármas, akkor odaérhetnek ők is. Ehhez azonban már több mindennek kellene összejönnie, mint a korábban felsorolt csapatoknál.”

Futottak még? „A Memphis Grizzlies nagyot léphet előre, bennük hatalmas a lendület. Ha Rudy Gayt is visszaépítik a tavalyi playoff sikercsapatába, akkor a legjobb négyre is esélyesek – folytatta az elemzést Hanga. – Keleten a Miami Heat és a Chicago Bulls ugyanúgy áll, mint tavaly, az előző idény két főcsoportdöntőse megismételheti ezt a teljesítményt, de a Boston Celtics-szel is számolni kell, nekik is lesz még egy utolsó nagy futásuk Kevin Garnettel és Ray Allennel a fedélzeten.”

LeBron James (balra) és Dwayne Wade. Egy szezon alatt összeszoktak
©

A Knicks is nagyot erősödött Tyson Chandlerrel, de mintha gyengék lennének a hátvéd poszton. Baron Davis már rendszeresen sérülésekkel és a motiváció lankadásával küzd, Mike Bibby felett pedig eljárt az idő. Az Orlando Magic is okozhat meglepetéseket, amennyiben meg tudják tartani az új évtized centertípusának tartott Dwight Howardot. Ehhez azonban az is kell, hogy ő is minden idegszálával arra koncentráljon, hogy Orlandóban érjen a csúcsra.

A tavalyi év két kulcsjátékosa, akikben idén is bízni lehet. Dirk Nowitzki a tavalyi szezon döntőjének legértékesebb játékosa (MVP) volt, és története első bajnoki győzelmére vezette a Dallas Mavericks együttesét. A 33 éves német erőcsatár 1998 óta játszik a tengerentúlon, és eddig átlag 23 pontot dobált össze 993 meccsen. 213 centis magassága ellenére egyáltalán nem lomha, bedobóként bárhol bevethető, és a centerposzton is ügyesen mozog.

Magassága és gyorsasága mellett még szokatlanul ügyes is, 88 százalékkal dobja a büntetőket, 50 százalékos eredményességgel tüzel mezőnyből úgy, hogy kosarai zömét nem zsákolásból szerzi, hanem a körtén kívülről, és 40 százalékossal a hárompontos vonalon túlról. A valaha volt legmagasabb játékos, aki az All Star gálán hárompontos-dobóversenyt nyert (2006). Lehet még jó pár éve.

Egy évvel ezelőtt LeBron James átigazolása keltette a legnagyobb visszhangot, akit 2003-as feltűnése óta a liga egyik legjobb játékosaként tartottak számon. Tavaly nyáron nagy csinnadratta közepette elhagyta a Cleveland Cavaliers csapatát, és utolsó fricskaként addigi mezeit a város hajléktalanjainak adta. A Miami Heathez szerződött, ahol Dwyane Wade-del és a Torontóból érkező Chris Bosh-sal már tavaly is remek csapatot alkottak, és a döntőig meneteltek. Valami hasonló eredmény várható tőlük idén is

A rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező, 203 centi magas Jones az új NBA-játékos prototípusa, de Hanga Ádám szerint nem kell félni, hogy ebbe az irányba megy el, és egysíkúvá válik a tengerentúli bajnokság. „Éppen ellenkezőleg, az egyre több európai játékosnak köszönhetően az amerikai játék inkább az öreg kontinensen mutatott kosárlabda felé tendál. Bár azért még mindig jelentős a stílusbeli különbség. Maga a sportág lett fizikálisabb, atletikusabb, ez manapság már nem annak a kérdése, hogy NBA vagy Európa. A szakadék szerintem egyre szűkül a két kontinens között.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Európa tud jobbat a Facebook pénzénél – csak győzzük kivárni

Panaszkodnak a magyarok az újsághirdetésben rendelt termékekre

Panaszkodnak a magyarok az újsághirdetésben rendelt termékekre

Ilyen hibridet kap az új császár 2019-ben

Ilyen hibridet kap az új császár 2019-ben

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Jó poénnak tűnik a fotónkat ellenőrző algoritmus, csak ne lenne rasszista

Jó poénnak tűnik a fotónkat ellenőrző algoritmus, csak ne lenne rasszista

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül

32 ezer forint helyett 0 forint: 6 nagyszerű Batman játékot tölthet most le fizetés nélkül