És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Közép-Európában először Pósteleken rendezik meg április 29-én a Fighters' run nevű kalandsport-versenyt. A bátrak váratlan helyzetekben tesztelhetik saját erejüket, kitartásukat és rugalmasságukat.
A versenyt egy extrém akadálypályán rendezik, és a Fighters' run gyakorlatilag olyan, "mint a terepfutás megfűszerezve sárral, tűzzel, vízzel, falmászással és nem kevés vidámsággal" – mondták a rendezvény bemutatóján csütörtökön.
A 7, illetve 14 kilométeres távú, egyéniben és csapatban is teljesíthető Fighters' runon elindul többek között Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakos, Kovács Antal, olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, Kropkó Péter 12-szeres magyar bajnok triatlonos és Braun Ákos, világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó, a rendezvény főszervezője pedig Vozár Attila Európa-bajnoki ezüstérmes ultramaratonista, a Bécs-Budapest Szupermaraton háromszoros győztese.
Április 28-án - a Fighters' run előversenyeként - rendezik meg a "Hátamon a párom" című versenyt, szintén a pósteleki parkerdőben.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.