A Realnak minden bizonnyal nehezebb dolga lesz az Osasuna otthonában, mint volt kedden a BL negyeddöntőjében a ciprusi APOEL vendégeként: a pamplónai gárda eddigi 15 hazai mérkőzéséből nyolcat megnyert, ötször döntetlent játszott és mindössze kétszer szenvedett vereséget.

Az Osasuna már a Barcelonát is legyőzte a mostani idényben. A Real Madrid ugyanakkor 19 mérkőzés óta veretlen idegenben, ami új rekord a klub történetében. A sorozat még tavaly szeptemberben kezdődött, utoljára a Levante tudta legyőzni Öziléket.
A Barcelona sorozatban nyolcadik sikerét gyűjtheti be - ha legyőzi az Athletic Bilbaót, amely csütörtökön az Európa Liga negyeddöntőjének első felvonásán 4-2-re győzött a Schalke vendégeként. Igaz, a baszkok bajnoki szereplése már korántsem ilyen fényes, legutóbbi négy találkozójukból hármat elveszítettek. A Barca még veretlen a Camp Nouban.

Május 25-én ez a két csapat játssza majd a Spanyol Király Kupa döntőjét is - semleges pályán, Madridban.
A spanyol bajnokságban a Real MAdrid áll az élen, 6 pont az előnye a Barcelonával szemben.