Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az AC Milan orvosi stábjának vezetője elkeseredetten nyilatkozott Alexandre Patóval, az együttes brazil labdarúgójával kapcsolatban, aki 2010 januárja óta szinte folyamatosan sérült, ám a problémáinak gyökerét nem találják.
Jean-Pierre Meerssman az után nyilatkozott a 22 éves támadóról, hogy a Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi, barcelonai visszavágóján hosszú kihagyás után visszatért, ám 14 perc után el kellett hagynia a pályát, s később kiderült, ebben a szezonban már nem lesz bevethető.
A doktor elmondta, hogy 2010 januárja óta Pato rendszeresen izomsérülésekkel bajlódik, illetve a bokájával akadnak gondjai, s ugyan azóta 13-szor nyilvánították már gyógyultnak, minden alkalommal kiderült, hogy a probléma nem oldódott meg.
"Rengeteg helyen, többek között Németországban és az Egyesült Államokban is járt orvosoknál, mindenhol meggyógyították, aztán mindig kiderült, hogy mégsem" - kesergett Meerssman.
Pato - aki az év elején nagyon közel volt ahhoz, hogy a Paris Saint-Germainhez szerződjön - 2010 januárja óta hivatalosan 345 napot volt sérült, s 66 meccset hagyott ki.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.