A mérkőzés nyitójátszmájában semmit sem bíztak a véletlenre a párosok, mindkét duó magabiztosan hozta az adogatójátékát, így fej fej mellett haladtak egészen 6:6-ig. A rövidítésben azután elég volt egyetlen hiba a lettek részéről, minibrékhez jutottak a magyarok és előnyüket végig megtartva megnyerték az első szettet.
A folytatásban 3:3-ig mindkét duó nyerte a saját szerváját, ám ezt követően a magyarok meginogtak, elvesztették az adogatást. Ez megpecsételte a sorsukat: a letteknek sikerült kiegyenlíteniük.
A harmadik szettben továbbra sem tudott erőre kapni Bardóczky és Balázs, a vendégek egyre inkább vérszemet kaptak és előnyhöz jutottak.
A negyedik, egyben utolsó felvonásban már kevés esélye volt a magyaroknak, végül a lettek biztosan söpörték be a győzelmet, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi egyesekre maradt a döntés.
A mérkőzés 2 óra 50 percig tartott. A magyaroknak továbbra is egy győzelem szükséges a továbbjutáshoz, mivel a pénteki két egyest megnyerték: Fucsovics Márton nagy meglepetésre Gulbist verte, míg Kellner Ádám Dennis Pavlolvs ellen győzött.
"Vasárnap nagy csatát várok - mondta az MTI-nek Hornok Miklós magyar DK-kapitány. - A jelek szerint Gulbis megnyugodott, valószínűleg alaposan megmosták a fejét a pénteki jelenetei miatt. Az első mérkőzésen Balázs Attilát küldöm be ellene, ő is szeret hosszan játszani. Utána pedig Fucsovics Marci következhet, majd meglátjuk ki lesz az ellenfele."