Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Ismét összecsapások voltak szombatra virradó éjszaka Bahreinben több síita faluban kormányellenes tüntetők és a rohamrendőrök között, nem messze Szahírtól, ahol szombaton a Forma-1 autóverseny időmérő edzéseit tartják - közölték szemtanúk.
Több tucatnyian tüntettek a pályától néhány kilométernyire fekvő Karzakanban, al-Málikíjában, Dumisztánban és Szadában. Fiatalok autógumikat gyújtottak fel és Molotov-koktélokkal dobálták a rendvédelmi erőket. A Február 14-i Fiatalok elnevezésű radikális mozgalom felhívására összegyűlt tömeg kormányellenes jelszavakat skandált és Hamad bin Isza al-Kalifa sejk távozását követelte.
A tüntetők elözönlötték az egyik legfontosabb autópályát is, több kilométernyi hosszan meneteltek, a rendvédelmi erők könnygázt vetettek be ellenük. A Február 14-i Fiatalok három napra hirdették meg a "harag napját", és ebbe az időtartamba beleesik a Forma-1 vasárnapi futama is.
Pénteken, az időmérő edzések első napján a rendőrség erővel oszlatott fel egy többezres tüntetést az el-Manámától négy kilométerre nyugatra fekvő Budajában - közölte az ellenzék. Az alkotmányreformot követelő síita ellenzék szervezetének ismétlődő tüntetései miatt megerősítették az autóverseny biztonsági intézkedéseit.
Szalman bin Hamad al-Kalifa trónörökös ezúttal kizárta a nagydíj elmaradását. Tavaly a kormányellenes síita tüntetések és szunnita kormányzat megtorlása miatt a szervezők törölték a Forma-1 futamot.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.