Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Nemzetközi Kick-Box Szövetség (WAKO) azt szeretné, ha idővel a sportág bekerülne az olimpiai műsorba.
Leyrer Richárd, a szervezet első alelnöke szerint az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke, Patrick Hickey támogatásáról biztosította a szervezetet ötkarikás törekvéseit illetően. Ezzel négyre emelkedett a biztató levelek száma, korábban ugyanis Ázsiából, Afrikából és Amerikából is kaptak támogató sorokat. Elmondta: úgy érezték, ha a kontinensek olimpiai bizottságai támogatják a kezdeményezést, az jó kiinduló pont, de tisztában vannak azzal, hogy rengeteg munka van még hátra. Hozzátette: a bekerülésért óriási harc van, de meg kell ragadni az alkalmat.
Leyrer szerint a sportág az utóbbi időben rengeteget fejlődött, Magyarországon például jelenleg 5-6 ezer igazolt versenyző van. Arról is beszélt, hogy a sporttörvény változása után nagyon pozitív tapasztalataik vannak, ahogy fogalmazott: úgy érzik, maximális támogatást élveznek.
Szeged hetedszer nyerte el kick-box Világkupa rendezési jogát. A hétvégi megmérettetésre három kontinens - Európa, Afrika, Ázsia - 25 országának 800 versenyzője érkezett. A rendezvény a sportág nemzetközi szervezete, a WAKO legnagyobb szabású hazai versenye, melyet eddig tizenhét alkalommal rendezték meg.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.