szerző:
MTI

Az ismételten doppinggyanúba keveredett Lance Armstrong hétszeres Tour de France-győztes amerikai kerékpáros továbbra is ártatlanságát hangoztatja, és szeretne indulni a június 24-ei franciaországi triatlon Ironman-versenyen.

A 40 éves sportember és öt társa ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) szerdán indított hivatalos eljárást. A vádak között szerepel többek között doppingolás, illetve doppingszerekkel való kereskedés, továbbá 2009-es és 2010-es vérmintáin állítólag manipuláció nyomai mutathatók ki. Első lépésként az USADA levelet küldött az érintetteknek, akiknek június 22-ig kell válaszolniuk.

Armstrong az AP amerikai hírügynökséggel először azt közölte, hogy visszautazik az Egyesült Államokba, de órákkal később megváltoztatta véleményét, marad Franciaországban, és továbbra is indulni akar a nizzai Ironman-viadalon. A szervezők később döntik el, hogy engedik-e rajthoz állni.

Ha a USADA elmarasztalja, egyes vélemények szerint akár mind a hét Tour de France-győzelmétől megfoszthatják a kerékpárost.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Portugália és Luxemburg is vesz át menekülteket az Ocean Vikingről

Portugália és Luxemburg is vesz át menekülteket az Ocean Vikingről

Másfél napja lángol ötszáz körbála Fejér megyében

Másfél napja lángol ötszáz körbála Fejér megyében

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Rongálással is vádolják Pikó Andrásékat

Már a sínek mellett ült az elkeseredettt férfi, amikor a rendőr rátalált

Már a sínek mellett ült az elkeseredettt férfi, amikor a rendőr rátalált

A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége