Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kórházba került Eusebio, a korábbi futballsztár, aki éppen meglátogatta a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon hazája csapatát, az elődöntős portugál válogatottat.
A dél-európai ország szövetsége vasárnap azt közölte, hogy a 70 éves élő legenda szombaton betegnek érezte magát opalenicai edzőtáborban, ezért elővigyázatosságból a poznani kórházba szállították. A lengyel szervezők azt a tájékoztatást adták, hogy Eusebio vasárnap is kórházban marad, mert folytatódnak a vizsgálatok.
A Fekete Párducként is emlegetett Eusebiót december óta negyedszer kellett kórházba vinni, december közepén előbb kétoldali tüdőgyulladással, januárban pedig nyakfájdalmai miatt ápolták, majd magas vérnyomása miatt került klinikára.
Eusebio vezetésével a Benfica négyszer jutott BEK-döntőbe, ebből kettőt (1961, 1962) nyert meg, míg a portugál válogatottal bronzérmes volt az 1966-os világbajnokságon. A nemzeti együttesben 64-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett. 1975-ben vonult vissza.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.