szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hosszú Katinkának nem sikerült feldolgoznia a kiesést 200 pillangón és regenerálódnia sem sikerült. A 200 vegyes döntőjében jelentősen lemaradva 8. helyen végzett kedden.

Kevesebb mint háromnegyed órája volt Hosszú Katinkának, hogy összeszedje magát a 200 méteres pillangóúszás elődöntője után. Ott kilencedik helyen végzett, és ez a lelkének sem tehetett jót. Végül a 200 vegyes döntőjében a kettes pályán rajtolt, ahol az első 50 méter után elvesztette erejét, becsületből még végigúszta a távot, de esélytelenül.

Végül 2:14,19-es idővel csapott célba, ami jelentősen elmaradt a tegnapi elődöntőben mutatott teljesítményétől.

Hosszú Katinka nyilatkozata a döntőben nyújtott teljesítményéről:  "Ami a kilencedik helyet illeti pillangón, tudat alatt biztos bennem volt, hogy az elődöntő után még vár rám egy vegyesdöntő is. Késő bánat, utólag hiába okos az ember. Hiányérzetem persze van, érmet szerettem volna, és szombaton nagyon közel is voltam hozzá 400 vegyesen".

MTI / Illyés Tibor

Eredmények:

női 200 m vegyes, olimpiai bajnok:

Je Si-ven (Kína) 2:07.57 perc (új olimpiai csúcs)
2. Alicia Coutts (Ausztrália) 2:08.15
3. Caitlin Leverenz (Egyesült Államok) 2:08.95
...8. Hosszú Katinka 2:14.19

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!