Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Gyurta Dániel világcsúccsal verte meg a világot és lett olimpiai bajnok 200 méter mellen. Élete úszása volt ez! 2:07.28 az ideje. Széles Sándor az edzője.
Igazi győztesként úszott Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszás döntőjében, aki el tudja viselni azt, hogy mindenki elvárja tőle, hogy a legjobb legyen. Erre mondják: profi.
Gyurta az ötös pályán indult, a második legjobb idővel került a döntőbe. A (papíron) legnagyobb vetélytársa, a japán Kitajima a kettesen úszott, de a két legveszélyesebb ragadozó Dániel mellett kettővel Willis, és a négyesen Jameson, aki új brit csúccsal jelentkezett be a döntőbe – a legjobb pályára. Eddigi legjobbja Pekingből egy nyolcadik hely, szóval felszívta magát a hazai olimpiára. Tegyük hozzá, azért Gyurta Európa-csúcsa erősebb.
Kitajima fordult elsőnek, Gyurta mellette szorosan, Jameson volt a harmadik. A két első belül volt a világcsúcson, miként száz méternél is. Százhuszonötnél vette át a magyar versenyző a vezetést, százötvennél világcsúcson belül volt, miként a végén is: 2.07.28 az új rekord, Gyurta Dánielé!
Érdekesség, hogy Kitajima elfáradt, csak negyedik helyre jött be, a második Jameson lett, aki a végén vészesen közeledett Gyurtára, de nem bírta megfogni a magyart. Ma nem is lehetett, egyszerűen Gyurta Dániel annyira egyben van, annyira jó feje van, és annyira tud győzni.
A futam után rögtön elmondta az újdonsült bajnok, hogy furcsa volt, hogy a végén "jöttek rá" (Jameson), de volt ereje, hogy végigcsinálja az egészet. Megköszönte családjának, hogy erőt adtak neki, és elmondta, hogy nem változtat rajta az olimpiai bajnoki cím, az alázat megmarad a sport iránt – továbbra is. Hiszünk neki.
Gyurta Dániel számokban |
Született: 1989.05.04., Budapest Klubja: Jövő SC Veolia Versenyszámai: 100 m mell, 200 m mell, 4x100 m vegyesváltó Olimpiai eredményei: 1. (200 mell, 2012), 2. (200 m mell, 2004) További kiemelkedő eredményei: világbajnok (200 m mell, 2009, 2011), vb-6. (200 m mell, 2007), vb-6. (100 m mell, 2011), Európa-bajnok (200 m mell, 2010, 2012), Eb-3. (4x100 m vegyesváltó, 2012), Eb-4. (100 m mell, 2010) |
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.