A játékok 15 napja alatt tizenöt cikket írtam ezeken a hasábokon. Tippeltem, értékeltem, önfeledten mondtam a tutit, az igazságot, de ennek a kegyelmi állapotnak most véget vetnék. Most – amint szakírók írják – ellobbant az olimpiai láng, és legfőbb ideje, hogy fölsoroljam tévedéseimet, elnézést kérjek azoktól, akikben nem láttam meg azt a teljesítményt, amit aztán a versenyeken produkáltak. A lista igen tekintélyes.

MTI / Kovács Tamás

Először is, nem hittem volna, hogy ilyen eredményes lesz a magyar olimpiai csapat. Három-négy aranyérmet tippeltem tíz-tizenkét további érmet, és azt írtam, hogy ne reménykedjünk: nem leszünk az éremtáblázaton az első tíz között. Nyolcat nyertünk, és kilencedikek lettünk a táblázaton. Helyzetemet az sem menti, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt még ennél is nagyobbat tévedett, amikor három aranyat remélt, és tíz érmet.

Nem gondoltam volna, hogy a pekingi gyenge szereplés után ilyen parádé következik, de azt most is tartom, hogy nem lehet a sportot zagyválni a politikával. A pekingi leégés összefügg azzal, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnöke belépett a pártpolitikába, és nem lépett ki ezzel egyidejűleg az olimpiai sportéletből. Most is az a véleményem, hogy az akkori szocialista-szabad demokrata kormány és Schmitt rossz viszonya kihatott a 2008-as szereplésre. Hogy a kormány büntetett vagy Schmittnek kellett volna megtartóztatnia magát, nem tudom, de a tény, tény marad: nem lehet a kormánynak és az olimpiai bizottságnak feszültségben lennie, mert azt a sport bánja. Ez most nem így volt, Borkai Zsolt a kormányfő embere, feszültség nem volt. Hogy e feszültség elkerülésének egyetlen lehetséges módja lenne, hogy az olimpiai bizottság elnöke kormánypárti főember is egyben, abban sem vagyok biztos, sőt! A sportot minden londoni siker ellenére hosszú távon le kell választani a közvetlen kormányzati befolyástól. Ha persze, az ötvenes éveket akarjuk utánozni, az más.

MTI / EPA / Andy Rain

Amikor magyar aranyérem-esélyekről beszéltem, Berkit, Gyurtát 200 mellen, Lőrincz Tamást és két kajakos számot gondoltam nyerhetőnek, és jellemző a vakságomra, hogy ez utóbbi kettő közül nem a Dombi-Kökény párost, hanem Janics Natasát tippeltem kétszázon.

Szégyen, hogy nem is gondoltam Risztov Évára, Szilágyi Áronra, és gondoltam ugyan Pars Krisztiánra, de csak mint dobogóesélyesre, és nem mint bajnokra.

A legnagyobbat magyar szempontból a kézilabdacsapattal kapcsolatosan tévedtem, mert nem láttam bennük azt az erőt, ami a négy közé viheti őket, úgy gondoltam, Nagy Lászlóval nem lettek jobbak. Erősebbek lettek, más kérdés, hogy mit hoz Nagy László további magyarországi szereplése.

Kovács Tamás/MTI

Azt írtam Phelpsről, hogy mekkora lelkierővel és intelligenciával viselte a vereségét 200 pillangón, aztán azt kellett látnom, hogy 200 vegyes után milyen bunkó módon viselkedett, amikor Lochtéval dumált Cseh éremátadása alatt. Azt írtam, fölösleges az olimpiára a futball, a brazilok szedett-vedett csapattal is nyernek, de hát nem így történt, egy viszonylag jó nevekből álló együttes, élén Neymarral, elvesztette a döntőt.

Külön köszönet a versenyzők okos, értelmes és őszinte nyilatkozataiért. Ebben a handabandázós világban példát mutattak abból, hogyan kell értékelni a saját teljesítményt. Ez az élmény a két hét egyik legnagyobb élménye. Ezek a sportolók nyilván tudják, mekkora munka fekszik a sikerben, de még a kudarcban is. Felelősséggel beszéltek, nem hivatkoztak külső körülményekre, és elismerték, ha valaki jobb volt.

MTI

Mostantól visszazöttyenünk egy másik világba, a sport átmenetileg háttérbe szorul. Jönnek megint a handabandák, és hallgatjuk megint a hadovákat. Ebben nem fogok tévedni, az fix.