Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Jakokat legeltetett a fennsík mezőin, szabadidejében pedig énekelt vagy imádkozott, mint a vidéki tibeti nők többsége, aztán szombaton Londonban, a női 20 kilométeres gyaloglásban bronzérmet nyert Csiejang Sen-csie (Qieyang Shenjie), az első tibeti olimpikon.
"Csak egy dolog járt az eszemben, küzdeni! A tömeg lelkesítése sokat segített" - mondta újságíróknak a 21 éves, 160 centiméter magas, 50 kilós mosolygós nő a verseny után. A kínai mikroblogokon tibeti és han kínai rajongók együtt izgultak érte, és fejezték ki örömüket, elismerésüket a teljesítmény miatt.
Csinghaj (Qinghai) tartomány sporthivatalának vezetője "Csinghaj, a tibetiek és Kína büszkeségének" nevezte Csiejangot, aki "történelmet írt", s akinek szülei a versenyszám televíziós közvetítése közben buddhista imákat kántáltak. Amikor célba ért, a pásztorok sátraiból éljenzés és taps volt hallható - áll a Hszinhua hírügynökség összeállításában.
A sportoló, akinek neve tibeti nyelven napot jelent, kilencévesen kiváló lovagló tehetségével tűnt ki társai közül. Szülei hét évvel később, miután megnyerte a járási maratonit, sportiskolába küldték. Onnan emelte ki a pekingi nyári játékok évében, 2008-ban Jüan Tö-csiu (Yuan Dejiu) edző, aki nyomban a gyaloglás felé terelte. Két évvel később csatlakozott az országos csapathoz, edzéseit Csinghajban folytatta, naponta reggel kilenckor kezdett, és minden nap 30 kilométert gyalogolt.
"A fennsíkon nőtt fel, ez magyarázza, hogy erős a szíve és nagy a légzőkapacitása" - magyarázta Jüan. "De ami miatt kiemelkedik mások közül, az a kitartása. Nem tudja feladni."
Azt követően, hogy márciusban teljesítette az olimpiai szintet, a tartományi sporthivatal vezetője 50 ezer jüan (1,8 millió forint) támogatást vitt a családnak, Csiejang pedig havi háromezer jüan (106 ezer forint) juttatást kapott - áll a hírügynökségi beszámolóban.
A csinghaji sportvezetők szerint a tibeti vidéki gyerekek között sok tehetség, potenciális atléta rejtőzik, de nincs lehetőségük a megfelelő edzésre. A helyzetben azonban változást ígérnek.
Az eddigi tapasztalatok alapján a fiatal tibetiek lövészetben, íjászatban és atlétikában mutattak olyan eredményeket, amelyekkel az országos élmezőnybe kerülhetnek. A világ egyre több, kínai színekben induló tibeti nevét ismeri majd meg - fogadkoznak a sportvezetők, hozzátéve, hogy Csiejang bronza csak az első lépés volt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.