Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az új-zélandi Valerie Adams reméli, hogy a zürichi Gyémánt-liga versenyen végre megkaphatja az őt jogosan megillető aranyérmet, miután a fehérorosz Nagyezsda Osztapcsukot kizárták doppingvétség miatt.
Adams címvédőként érkezett az angol fővárosba, de ott alulmaradt Osztapcsukkal szemben, aki meggyőző fölénnyel nyerte a női súlylökést. Később doppingvizsgálatra szólították fel a fehérorosz atlétát, aki pozitív tesztet produkált. Ennek következtében megfosztották a bajnoki címétől, amit Valerie Adams örökölt, de az aranyérmet még mindig nem kapta meg.
"Remélem Zürichben már ott lesz" - válaszolt Valerie a BBC egyik műsorában arra a kérdésre, hogy mikor kapja meg az érmét, "ha ott nem, akkor biztos vagyok benne, hogy a hazám tenni fog azért, hogy otthon kapjam meg."
Az érzéseit nem rejtette véka alá mikor az olimpiai eseményekről beszélt: "Osztapcsuk elvette tőlem a pillanatot. Ez fáj a legjobban. Nekem kellett volna ünnepelnem, de sajnálatos módon ez nem történhetett meg. Négy millió ember legalább annyira büszke arra, hogy sikerült megvédenem a címemet, mint én. Nagyon várom már, hogy hazamenjek" - olvashatóak Adams gondolatai a Reuters oldalán.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.