szerző:
hvg.hu/MTI

Sors Tamás paralimpiai bajnok lett az S9-es kategória 100 méteres pillangóúszásában, a londoni paralimpia csütörtöki versenynapján.

Két magyar fiatalember jutott a 100 méteres pillangóúszás döntőjébe S9-es kategóriában. A szám címvédője Sors Tamás a négyes, míg Tóth Tamás a hetes pályán úszhatott.

Sors Tamás
©

Az 59.23 másodperccel világcsúcstartó, többszörös világ- és Európa-bajnok sportoló, a döntőben 59.54-et úszott, amivel begyűjtötte Peking után második paralimpiai aranyát. Rajta kívül csak az ausztrál Matthew Codrey tudott egy perc alá úszni, az ő időeredménye 59.91 lett, míg a harmadik helyen az olasz Frederico Morlacchi ért célba 1:00.77-es idővel.

Sors Tamás
©

A mezőny másik magyarja, a 20 esztendős Tóth Tamás a hetedik helyen végzett, időeredménye 1:03.07.

"Szerettem volna világcsúccsal nyerni, persze ezzel együtt örülök az első helynek" - nyilatkozta a döntő után Sors Tamás. "Láttam a végén, hogy jön az ausztrál, és imádkoztam egy jó benyúlásért, sikerült. Külön öröm számomra, hogy öt éve veretlen vagyok ebben a számban, és az, hogy nem lett világcsúcs, azt jelenti, hogy maradt még bennem. Jó formában érzem magam, két súly helyett már két rakéta van a lábamon, várom a holnapi 100 méter hátat. Az uszoda hangulata fantasztikus volt, annyira izgultam a hangzavarban, hogy csak a végén mertem felnézni a lelátóra. Köszönöm, hogy ennyi magyar szorított nekem!"

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Az igen: a Xiaomi új telefonja videózásban a Huawei legjobb mobilját is veri

Az igen: a Xiaomi új telefonja videózásban a Huawei legjobb mobilját is veri

Ha Tony Curtis személyes holmijaira kíváncsi, akkor Mátészalkán keresse azokat

Ha Tony Curtis személyes holmijaira kíváncsi, akkor Mátészalkán keresse azokat

A Gruevszki-kormány két volt miniszterét is őrizetbe vették

A Gruevszki-kormány két volt miniszterét is őrizetbe vették

Ebben a könyvméretű aksiban egy hétnyi energia van, és szinte bármit tölthet vele

Ebben a könyvméretű aksiban egy hétnyi energia van, és szinte bármit tölthet vele

7,7-es erősségű földrengés volt Ecuadorban

7,7-es erősségű földrengés volt Ecuadorban

Ráskó Esztert mélyen megérintette a kormány családpolitikája, máris gyereket vár

Ráskó Esztert mélyen megérintette a kormány családpolitikája, máris gyereket vár