„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Hatos Gábor 74 kilós szabadfogású birkózó londoni ötödik helyezettből olimpai bronzérmes lehet, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen őt legyőző üzbég Szoszlan Tyigijev doppingmintája pozitív lett.
A 28 éves sportoló az MTI érdeklődésére szerdán elmondta, már három hete tud az esetről, de ma délután hívta fel Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke, hogy a nemzetközi szövetség elnöke tájékoztatta őt Tyigijev pozitív doppingtesztjéről, így minden bizonnyal megvan neki a bronzérem.
Gáspár Tamás, a magyar szövetség igazgatója úgy fogalmazott, valóban tudomásuk van arról, hogy Tyigijev londoni mintájában tiltott szert találtak, de hivatalos írásos értesítést erről még nem kaptak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.