szerző:
MTI

Kerékpárosoknak és futóknak szerveznek versenyt szombaton a fogaskerekű vonalán a XII. kerületben.

Előzd meg a fogaskerekűt! címmel futó- és kerékpáros versenyt rendez a Hegyvidéki Szabadidősport Központ szombat délelőtt. A megmérettetés lényege, hogy az indulók a fogaskerekű menetrendjéhez igazodva rajtolnak el a Szent János Kórháztól, majd egy meghatározott, mintegy 4 kilométeres úton kell elérniük a Széchenyi-hegyi végállomáshoz – lehetőleg gyorsabban, mint a jármű. A versenyt nehezíti, hogy a rajt és a cél közötti szintkülönbség 325 méter.

Idén először a futó- és a kerékpáros futamok mellett "KutyaFuttát" is tartanak, vagyis az érdeklődők kutyájukkal együtt is teljesíthetik a távot. A célban bemutatók, kalandvár és játszóház is lesz, a dobogós résztvevőket pedig éremmel és ajándékokkal díjazzák.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
280 km/h-val tekert egy bringás - videó

280 km/h-val tekert egy bringás - videó

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Illatgyertyával nyomják el a penészszagot egy gyömrői iskolában

Illatgyertyával nyomják el a penészszagot egy gyömrői iskolában

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

Százezrek tüntetnek Hongkongban, a szomszédos Sencsenben pedig gyakorlatoznak a katonák

A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

Ledobta a rendőrség a cukiságbombát

Ledobta a rendőrség a cukiságbombát