Kezdődik a Tour de Hongrie, mutatjuk a lezárásokat
Az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket érinti a kerékpáros verseny, de hétvégén már Budapesten is vannak futamok.
Az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket érinti a kerékpáros verseny, de hétvégén már Budapesten is vannak futamok.
Egy kisvároson suhant át a mezőny, amikor célkeresztbe kerültek a versenyzők.
Rosszkor, jó helyen.
Az öt bicikliben keletkezett anyagi kár nagyjából 30 millió forint.
A negyedik helyen ért be a magyar versenyző a Giro d’Italia pénteki szakaszán, csapattársának hálás, a cél előtti kanyart viszont trükkösnek nevezte.
Egy, a 444.hu-nak nyilatkozó forrás szerint nem akarnak "futottak még" versenyt.
Mintha csak egy kosztümös filmből léptek volna ki a versenyzők!
A biciklis konvojban tömegesen ütköztek, ettől egyikük átdőlt a szemközti sávba, ahol egy autóval ütközött érintőlegesen.
Június 29-én indul a 100. Tour de France kerékpáros körverseny, melyen összesen 3360 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek. A rajtot követő három szakaszt Korzikán teljesítik, július második napjától Nizzában, később pedig a Pireneusokban folyik majd a küzdelem. Az utolsó szakasz a versailles-i kastély kertjéből rajtol, a befutó pedig az eddigi hagyományoknak megfelelően a Champs-Élysées-n lesz – ezúttal villanyfényben. Összeállításunkkal e kerek jubileumot vezetjük fel – archív Tour-képekől válogattunk.
Underworld Kupa elnevezéssel rendezték hazánk első földalatti hegyi kerékpáros versenyét a hétvégén.