Forma-1: Räikkönen nyerte az őrületes versenyt

Kimi Räikkönen, a Lotus pilótája nyerte vasárnap az Abu-Dzabi Nagydíjat, a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 18. futamát. Ugyan Vettel a boxutcából indult, így is harmadik lett.

  • hvg.hu hvg.hu
Forma-1: Räikkönen nyerte az őrületes versenyt

Kimi Räikkönen győzött, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második és a vb-címvédő, a pontversenyben éllovas német Sebastian Vettel (Red Bull)  a harmadik. A német pilóta, vagyis inkább csapata egy bődületes bakit követett el, ami miatt csak a boxutcából eredhetett a mezőny után.

Az Abu Dhabiban rendezett versenyen több baleset is volt, összesen hét pilótának nem sikerült befejeznie a versenyt.

Räikkönen, aki 2007-ben nyert világbajnokságot a Ferrarival, és idén tért vissza az F1-be, a második helyről indult, a huszadik körben került az élre, majd végig megtartotta az előnyét. A finn pilóta idei első, pályafutása 19. futamgyőzelmét szerezte meg.

Nagyobb gond nélkül zajlott le a rajt, Lewis Hamilton (McLaren) megőrizte első helyét, a másodikra pedig Räikkönen zárkózott fel, mögöttük a venezuelai Pastor Maldonado (Williams) volt a harmadik és Alonso a negyedik.

A kilencedik körben Nico Rosberg (Mercedes) és az indiai Narain Karthikeyan (HRT) összeütközött, ezért beküldték a biztonsági autót. Rosbergnek hihetetlen szerencséje volt. Az indiai autójából folyamatosan folyt az olaj, majd egyszercsak megállt az autója. Rosberg nem tudta elkerülni az ütközést, az autója a levegőbe emelkedett, de a látványos baleset ellenére nem történt nagyobb baj az ijedtségnél.

Nico Rosberg a következőket mondta a horrorisztikus balesetről: "Narain azt mondta, hogy eltört valami a kormányzásnál, így nem tudott fordulni. Erre lefékezett, amire nem számítottam, mert normális esetben ott simán el lehet fordulni. Nem vártam, hogy ez megtörténhet, ezért már nem tudtam időben reagálni."

A biztonsági autós időszakban Vettel majdnem elbúcsúzott a versenytől, ugyanis Daniel Ricciardo olyan kiszámíthatatlanul fékezett az egyenesben, hogy a németnek félre kellett rántania a kormányt, és le kellett tarolnia egy habkarton táblát. Szerencsére nagyobb baj itt sem történt, mindössze Vettel szitkozódott hangosan.

A huszadik körben az éllovas Hamilton műszaki hiba miatt feladta a versenyt, így Räikkönen állt az élre. Vettel óriási bravúrral ekkor már a 12. volt. Egy körrel később Alonso megelőzte Maldonadót, és feljött a második pozícióba.

A 39. körben újabb baleset történt: Az idei esztendő "renitensei" jöttek össze. A mexikói Sergio Perez (Sauber) és a francia Romain Grosjean (Lotus) mellé most becsatlakozott az ausztrál Mark Webber (Red Bull), aminek baleset lett a vége. Perez túl korán húzta rá a kormányt Grosjeanra, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Webber teljesen vétlen volt, ő már nem tudott elmenni a sérült autó mellett: nekiment a jobb első kerekével, majd a hátuljával is. Ezért ismét beküldték a biztonsági autót.

Perez folytatni tudta a versenyt, de a baleset okozásáért megbüntették. 10 másodperces megállással sújtott bokszutca áthajtásos büntetéssel.

Az 52. körben Vettel megelőzte a brit Jenson Buttont (McLaren), és felzárkózott Alonso mögé a harmadik helyre. A spanyol óriási hajrába kezdett, egyre közelebb került az élen száguldó Räikkönenhez, de megelőzni már nem tudta. A legnagyobb szenzációt a versenyen 21 helyet előrelépő német Sebastian Vettel szolgáltatta, aki taktikus és rendkívül gyors versenyzéssel jött fel a dobogóra.

Kimi Raikkönen ezzel a győzelemmel a 2009-es Belga Nagydíj óta először ünnepelhetett. A Lotus pedig 1987 óta nem nyert futamot a Forma-1-ben, akkor a háromszoros brazil világbajnoknak, Ayrton Sennának sikerült.

Végeredmény:

1.  Kimi Raikkönen  Lotus-Renault  1ó45:58.667
2.  Fernando Alonso  Ferrari  +  0.852
3.  Sebastian Vettel  Red Bull-Renault  +  4.163
4.  Jenson Button  McLaren-Mercedes  +  7.787
5.  Pastor Maldonado  Williams-Renault  +  13.007
6.  Kamui Kobajasi  Sauber-Ferrari  +  20.076
7.  Felipe Massa  Ferrari  +  22.896
8.  Bruno Senna  Williams-Renault  +  23.542
9.  Paulo Di Resta  Force India-Mercedes  +  24.160
10.  Daniel Ricciardo  Toro Rosso-Ferrari  +  27.400
11.  Michael Schumacher  Mercedes  +  28.000
12.  Jean-Eric Vergne  Toro Rosso-Ferrari  +  34.900
13.  Heikki Kovalainen  Caterham-Renault  +  47.700
14.  Timo Glock  Marussia-Cosworth  +  56.400
15.  Sergio Perez  Sauber-Ferrari  +  56.700
16.  Vitalij Petrov  Caterham-Renault  +  1:04.500
17.  Pedro De la Rosa  HRT-Cosworth  +  1:11.5

Világbajnoki pontverseny állása, pilóták:

1.  Vettel  255 
2.  Alonso  245
3.  Raikkonen  198
4.  Webber  167
5.  Hamilton  165
6.  Button  153
7.  Massa  95
8.  Rosberg  93
9.  Grosjean  90
10.  Perez  66 
11.  Kobajasi  58 
12.  Hülkenberg  49 
13.  Di Resta  46 
14.  Maldonado  43 
15.  Schumacher  43 
16.  Senna  30 
17.  Vergne  12 
18.  Ricciardo  10

Világbajnoki pontverseny állása, konstruktőrök:

1.  Red Bull-Renault  422
2.  Ferrari  340
3.  McLaren-Mercedes  318
4.  Lotus-Renault  288
5.  Mercedes  136
6.  Sauber-Ferrari  124
7.  Force India-Mercedes  95
8.  Williams-Renault  73
9.  Toro Rosso-Ferrari  22