Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A finn Valtteri Bottas lesz a venezuelai Pastor Maldonado csapattársa a Williams istállónál a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság 2013-as szezonjában.
A brit alakulat szerdán közölte, hogy a 2010 óta tesztpilótaként dolgozó 23 éves Bottas váltja Bruno Sennát, az idei Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó Maldonado pedig immár harmadik szezonját kezdheti majd meg a csapatnál.
"Pastor és Valtteri személyében két fantasztikusan tehetséges versenyzővel vágunk neki a következő idénynek, s nagyon várjuk már a 2013-as évet" - idézte a Williams közleménye Frank Williamst, az istálló alapítóját és vezetőjét.
Maldonado 45 ponttal a világbajnoki pontverseny 15. helyén zárt az idén, megelőzve a 31 pontos Sennát. A Williams a konstruktőrök között nyolcadikként végzett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.