szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A PAOK-nál folytatja a görög futballválogatott csapatkapitánya.

A PAOK Szaloniki labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Kosztasz Kacuranisz, a nyári Európa-bajnokságon negyeddöntős görög válogatott csapatkapitánya. A 2004-es kontinensviadalon győztes együttes középpályása másfél évre írt alá új klubjánál, öt héttel azután, hogy elküldték a Panathinaikosztól. A szaloniki egyesület kedden jelentette be a 33 éves futballista szerződtetését, a megállapodás anyagi részleteit azonban nem közölte. 

A 100. válogatottságát októberben, a Szlovákia elleni világbajnoki selejtezőn ünneplő Kacuranisznak azért is volt sürgős új csapatot találnia, mert Fernando Santos, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya a közelmúltban azt mondta, nem fogja játszatni a futballistát, ha sokáig klub nélkül marad. A PAOK jelenleg, 14 forduló után a második helyen áll a görög bajnokságban, nyolc ponttal marad el a listavezető Olimpiakosztól, a kapus Megyeri Balázs gárdájától.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ausztriában kínálnak eladásra egy alig használt legendás Ferrari F40-et

Ausztriában kínálnak eladásra egy alig használt legendás Ferrari F40-et

Az MKKP zöldre festette a metró szellőzőnyílását, majd jött több mint húsz rendőr

Az MKKP zöldre festette a metró szellőzőnyílását, majd jött több mint húsz rendőr

Megtört a 30 éves hagyomány – betiltották a Tienanmen-megemlékezést Hongkongban

Megtört a 30 éves hagyomány – betiltották a Tienanmen-megemlékezést Hongkongban