„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Japán Olimpiai Bizottság szigorúan megbüntette az ország cselgáncsszövetségét, miután télen kiderült, hogy Szonoda Rjudzsi szövetségi kapitány rendszeresen verte a női válogatott tagjait.
A testület kedden 250 millió jennel (611 millió forint) csökkentette a dzsúdósok éves juttatását, emellett kötelezte a szövetséget az edzések "erőszakmentesítésére" és több női tréner alkalmazására.
A botrány miatt a versenyzőként 60 kilóban világbajnok Szonoda januárban lemondott posztjáról.
Decemberben 15 női dzsúdós küldött levelet az ország olimpiai bizottságának, és azt panaszolták el, hogy a szakvezető rendszeresen zaklatta és verte őket a londoni játékokat megelőző edzőtáborban.
Az utóbbi időben több botrány is megrázta a japán dzsúdót: tavaly például a kétszeres olimpiai bajnok Ucsisiba Maszatót vádolták meg azzal, hogy megerőszakolt egy tinédzsert.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.