Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Andrea Pirlo bejelentette, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság után visszavonul az olasz válogatottól.
"Jövőre elhagyom a nemzeti csapatot. A vb-n öltöm magamra utoljára az azúrkék mezt. Helyet kell adni a fiataloknak" - mondta a Juventus játékmestere, aki 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal.
A 33 éves futballista hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy visszavonulna, ugyanis klubszinten addig szeretné folytatni, amíg élvezi a játékot. A torinói együtteshez, amellyel a hétvégén megvédheti bajnoki címét, 2014 nyaráig köti a szerződése.
A tavaly Európa-bajnoki ezüstérmes olaszok az európai selejtezősorozat B csoportjában három ponttal előzik meg a bolgárokat, ráadásul eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, mint legfőbb riválisuk.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.