Film készül a Kancsendzönga megmászásáról, mint ahogy minden eddigi expedícióról, de ezúttal nem Erőss Zsolt fogja összeállítani – jelentette be Kollár Lajos expedícióvezető, aki csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, hogy megválaszolja a tragédiába torkolló csúcshódítással kapcsolatos kérdéseket.
"Először meg kell néznünk, hogy milyen felvételek vannak, mert Zsolt gépe, amely a fő filmanyagot szolgáltatta volna, odaveszett vele – mondta az expedícióvezető. Erőssnek és Kiss Péternek emléket állítva szeretnének kiadni egy naptárat, a félbeszakadó expedíciósorozatról pedig könyvet írnának – írja a Blikk.
Az expedícióvezető a lapnak azt is elárulta, már találkozott Hildával, Erőss özvegyével, hogy átadja neki férje személyes holmiját, például laptopját és ruháit, a következő napokban pedig az expedícióval kapcsolatos ügyeket intézi.