Hét évvel ezelőtt fiatal autós újságírók lelkes csoportja telepedett le az asztalhoz egy budapesti étteremben. Céljuk az volt, hogy szemtelenül nagyot taszítsanak a Hungaroring sajtóosztályának megrekedt szekerén azzal, hogy konkrét javaslatokkal állnak elő a magyar Forma–1-es pálya kanyarneveire vonatkozóan. A Hungaroring, mint intézmény ugyanis éppen húsz éve nem tudott (vagy talán nem akart) előrelépni ebben az ügyben.

Kibúvó mindig akadt. „Kényes téma, mert mi van, ha a névadó családja jogdíjigénnyel lép fel?” – aggodalmaskodtak a döntéshozók. „Mi lesz, ha jelentkezik egy nagy cég, és komoly pénzt ajánl fel az egyik kanyar névadási jogáért cserébe?” – hangzott egy másik érvelés. Utóbbi elfogadható érvnek tűnt, hiszen Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban teljesen megszokott dolog, hogy az autósporthoz kötődő cégek dollártízezreket költenek egy-egy kanyar, vagy sikán elkeresztelésére. A kis magyar F1-es kerekasztal tagjainak – akik már nem az MTV sokszor egyoldalú közvetítéseiből, hanem a műholdas tévécsatornák adásaiból szívták magukba az autósportot, így jól tudták, hogy egy Kesjár Csaba-kanyar éppen úgy jelképezhetné a Hungaroringet, ahogy a Loews-hajtű Monte-Carlót, vagy a Parabolica Monzát – azonban elegük volt a kifogásokból. A huszonévesek lendületével akartak véget vetni a patópálos tespedtségnek.

Fernando Alonso 2003-ban

AFP / Pierre Andrieu

Aki a Forma-1-et kedveli, tisztában van vele, hogy a sanghaji egyes kanyarnak, a kuala lumpuri négyesnek, vagy az indianapolisi, döntött 13-asnak jól van úgy a neve, ahogy van. Azok így, a számozásukkal jelentették, jelentik önmagukat. Mégis, a kerekasztal tagjai valahol méltatlannak érezték, hogy a „mi pályánkon”, a Hungaroringen – amelyen megszakítás nélkül a harmadik legtöbb F1-es futamot rendezték Monte-Carlo és Monza után – pusztán számok alapján azonosítsák be a kanyarokat a BBC, az ORF, az RTL vagy a Speed Channel versenytudósítói.

Ötletekben nem volt hiány. Elsőként Szisz Ferenc neve merült fel. A világ első Grand Prix (nagydíj) versenyét megnyerő, az 1900-as évek elején Szeghalomról Párizsba elszármazott egykori Renault-szerelő nevét a pálya első kanyarja érdemelné meg leginkább. Szisz emlékét egy bádogautóból kiemelkedő bronz mellszobor őrzi a mogyoródi aszfaltcsík főbejáratánál – rajta kívül azonban senkiét a magyar autó- és motorsport nagyjai közül. Barcelonában, az F1-es pálya főbejáratánál az ötszörös világbajnok, Juan Manuel Fangio és Mercedes W196-os versenygépe életnagyságú szobrot kapott – pedig ő argentin, az autója pedig német gyártmány volt. Ahogy a képernyőn megjelenő edzéskörök váltanak egyre jobbakra az időmérő edzés végén, záporozott a többi javaslat, az őrült, vagy éppen logikus elnevezések.

Kesjár Csaba neve, aki egy ország kedvence volt a nyolcvanas években, akiért bomlottak a tinilányok, de 1988 nyarán halálos balesetet szenvedett egy német Forma–3-as futam edzésén, a Norisringen. Drapál Jánosé, aki hatszor nyerte meg a gyorsasági motoros Béke és Barátság Kupát, és aki első magyarként négy nagydíjgyőzelmet aratott a gyorsasági motoros világbajnokság 350 köbcentis kategóriájában. Hartmann Lászlóé, aki a két világháború közötti időszak legsikeresebb magyar autóversenyzője, a Maserati gyári pilótája volt, és aki a Tazio Nuvolari, Rudolf Caracciola és Hans Stuck fémjelezte mezőnyben tragikusan fiatalon hunyt el, az 1938-as Tripoli Nagydíjon. Cserkuti Öcsié, akit Michelisz Norbert túraautós sikereit megelőzően hazánk legeredményesebb pályaversenyzőjeként tiszteltek, szerte Európában...

Damon Hill 1995-ben

AFP / Jean-Loup Gautreau

A Hungaroring egyúttal magyar technikatörténeti mérföldkő is, ebből fakadóan híres feltalálók neve is felvetődött. Például Rubik Ernőé, akinek nevéhez a bűvös kocka mellett számos repüléstechnikai újítás is kötődik. A sikán előtti nyújtott jobbos a Lugas nevet viselhette volna, a környező domboldalakon fellelhető muskotály- és rizlingültetvények alapján. A második vagy a harmadik kanyart Hármas forrásnak keresztelte el a csapat, utalva a buzgárokra, amelyek a Hungaroring 1986-os építése közben törtek fel a közeli erdő szélén, és amelyek miatt annak idején kicsit meg is kellett változtatni a pálya eredeti nyomvonalát.

Két kanyar és az egyik egyenes elnevezésében nem volt helye vitának. A Senna-sikán, az Alesi-kanyar és a Mansell-egyenes (illetve, kanyar) évtizedek óta közszájon forog a magyar benzingőzimádók körében. A háromszoros brazil világbajnok (és háromszoros Magyar Nagydíj-győztes) nevének kezdőbetűje indokolná az S-kanyar elnevezését. A Ferrari egykori pechvogelje, a francia Jean Alesi 1995-ben a tizenegyes kanyarban „repült ki” a pályáról az egyik edzésen – azóta a hazai F1-rajongók csak Alesi-kanyarnak titulálják a pálya ezen szegletét. A Mansell-egyenes pedig az 1989-es Magyar Nagydíj óta hallgat erre a névre. Ki ne ismerén a történetet: a vezető Senna egy pillanatra hezitált a svéd Johansson lekörözésénél a hármas kanyar kijáratánál, a „Brit Bulldog” pedig kihasználta a világbajnok megtorpanását: egy bravúros manőverrel hagyta faképnél mindkét ellenfelét, és megszerezte a győzelmet a Ferrarinak. Jellemző, hogy ez a három név is csak a versenyzői és szurkolói folklórban terjedt el, hivatalosan a nyomukat sem látni sehol.

De hiába szárnyalt a fantázia, hiába jutott el a precíz számítógépes pályarajz a kanyarnév-javaslatokkal a döntéshozókhoz, a Hungaroring akkori vezetőit nem sikerült meggyőzni. Elektronikus válaszlevelükben az is szerepelt, hogy „napirenden van a pálya kanyarjainak elnevezése”. Több mint hét év telt el azóta, de a Hungaroring kanyarjai továbbra is ott állnak, névtelenül. Talán a pálya 2014-re beígért újraaszfaltozása, esetleges átalakítása alkalmat ad majd arra is, hogy egyszer valaki komolyan vegye a régi rómaiak mondását: „Név nélkül senki vagy.”