Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Tyson Gay után a szintén pozitív doppingtesztet produkált jamaicai sprinterrel, Asafa Powell-lel is felfüggesztette szerződését az őt támogató sportszergyártó cég.
A kínai Li Ning szerdán döntött arról, hogy szünetelteti a korábbi világcsúcstartóval az együttműködését, egy nappal azután, hogy Powell - valamint Sherone Simpson és erőnléti edzőjük, Christopher Xuereb - ellen nyomozást indított az olasz rendőrség a doppinggal kapcsolatos törvények megsértéséért.
A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as idejével rendelkező Powell, illetve a hozzá hasonlóan váltóban olimpiai bajnok Simpson egyaránt a júniusi jamaicai bajnokságon adott mintájával akadt fent az ellenőrzésen, miután mindkettejüknél a serkentők közé tartozó oxilofrint találtak a szakemberek. A két vágtázó tagadja, hogy szándékosan használt volna tiltott anyagot, menedzserük pedig az erőnléti edzőt nevezte felelősnek a történtekért.
A csoport olaszországi edzőtáborában hétfőn tartott házkutatást a rendőrség, mely egy nappal később bejelentette, hogy Powellék ellen nyomozást indított.
Az idei világranglistát vezető, háromszoros világbajnok amerikai Gayről ugyancsak vasárnap derült ki, hogy egy májusban adott mintájában tiltólistás anyagot találtak. Gay akkor elmondta, hogy hibázott, mert megbízott valakiben, akiben nem lett volna szabad, ezért vállalja a felelősséget. Vele az Adidas már hétfőn felfüggesztette támogatói szerződését.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.