szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tovább tart a török sportolók vesszőfutása, szerdán ugyanis kilenc atléta doppingesetét és eltiltását jelentette be a nemzetközi szövetség (IAAF).

Ezúttal hat női és három férfi sportolóról van szó, akik közül nyolcan a dobószakágban versenyeznek. Ügyeikben már döntés is született, mindannyian két évre szóló eltiltást kaptak.

Az IAAF tájékoztatása szerint hatan a májusi török egyetemi bajnokságon szolgáltattak pozitív mintát, mindegyikük a Ben Johnson által "ismertté tett" sztanozolol nevű anabolikus szteroiddal bukott meg. Három atléta mintájában a sztanozolol mellett egy másik szteroid, - az egykori kelet-német sportolóknál rendszeresített - turinabol nyomait is megtalálták az ellenőrök.

A további három pozitív minta közül kettőt egy májusi török felnőtt versenyen vettek le, míg egy 21 éves gerelyhajító versenyen kívüli teszten akadt fenn. Utóbbinál szintén sztanozololt mutattak ki.

Idén ez már a sokadik "tömeges" lebukás Törökországban. Júniusban a Mersinben rendezett Mediterrán Játékok előtt közvetlenül nyolc súlyemelő, míg az esemény alatt nyolc másik hazai sportoló doppingesete derült ki. A lebukottak között volt a 2004-es olimpia kalapácsvető ezüstérmese, Esref Apak.

Májusban a női 1500 méter londoni olimpiai bajnokának, Asli Cakir Alptekinnek, illetve a női 100 méter gát kétszeres Európa-bajnokának, Nevin Yanitnak függesztették fel versenyzési jogát doppinggyanú miatt.

A rengeteg doppingeset a lehető legrosszabbkor jött a török sportvezetésnek, ugyanis Isztambul versenyben van a 2020-as nyári olimpia rendezéséért, s a helyszínről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusa.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!