A Miskolci Balett külön előadással készült a DVTK labdarúgóinak, az Aluinvent-DVTK női kosárlabdázóinak és a DVTK-Vénusz női futsalosainak, amit együtt néztek meg a sportolók az összetartozás jegyében. Az eredetileg 90 percesnek meghirdetett táncos darab 5 perc után "félbeszakadt", hiszen a Miskolci Nemzeti Színház művészbejárójához megérkeztek a drukkerek - köztük Aranyosi Péter humorista is -, majd dobolva, énekelve közösen ünnepelték a DVTK-t - számolt be a dvtk.eu oldal.
Hasonló videó lett népszerű világszerte év elején a szurkolók körében, akkor a török Anadolu Efes férfi kosarasait lepték meg a szurkolóik. A csapatot egy kétórás komolyzenei koncertre hívták meg. Azonban kiderült, hogy a sportolókon kívül a közönség többi része a szurkolókból állt, és amikor a színpadon a zenekar az egyik híres rock együttes, a Duman egyik számát, a Senden daha Guzel-t (Szebb, mint te) kezdte el játszani, a drukkerek egymás után felálltak és elkezdtek énekelni a meghatódott kosarasoknak. A koreográfia részeként természetesen előkerültek a szurkolói sálak, zászlók, és a mezek is.