Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Elárverezik Jesse Owens egyik 1936-os olimpiai aranyérmét, az aukciós ház vezetője szerint akár egymillió dollárt (219 millió forint) is fizethetnek a történelmi ereklyéért.
Az árverés november 20-án indul és december 7-ig tart az interneten.
Az afroamerikai Owens négy aranyérmet szerzett a hitleri Németország fővárosában, Berlinben rendezett ötkarikás játékokon, többek között ez teszi különösen érdekessé és értékessé a medált. Az atléta 100 és 200 méteren, a 4x100-as váltó tagjaként, valamint távolugrásban nem talált legyőzőre.
Ugyanez az aukciós ház 2012 májusában 4,4 millió dollárért értékesítette Babe Ruth baseball-játékos 1920-ban viselt mezét.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.