Mevoli New York brooklyni részéből ment a Bahamákra, ahol búvároknak rendeztek tíznapos versenyt. Összesen 21 országból 56-an vettek részt az eseményen.
A Bahamákon található a Föld legmélyebb tengeri kék lyukja, a becslések szerint körülbelül 202 méter mély. A 32 éves amerikai búvár ennél a lyuknál ment 72 méter mélyre egyetlen lélegzetvétellel, palack és uszony nélkül.
A beszámolók szerint három percet és harmincnyolc másodpercet volt lent. 68 méteren állítólag már voltak problémái, mégis tovább ment.
A felszínre érés után még jelezte a szervezőknek, hogy minden OK, de fél perccel később valamiért eszméletét vesztette – írják a CNN weboldalán.
A helyszínen lévő mentőcsapat másfél órán át próbálta újraéleszteni a sportolót. Mevoli tüdejében ödéma alakult ki, ráadásul 800 köbcentiméter vizet is eltávolítottak belőle egy szemtanú szerint.
Egyelőre nem tudni, pontosan mi történhetett vele. A szervezők csak annyit közöltek, hogy a szabadtüdős búvárkodás nem kockázatmentes sport, és ezt mindenkinek tudnia kell, aki megpróbálkozik ezzel.
Mevoli korábban több versenyt megnyert szabadmerülőként. A The New York Times szerint ő volt az első amerikai, akinek sikerült segítség nélkül száz méteres mélységbe jutnia. Ehhez csupán egy speciális uszonyt, úgynevezett monofint használt.